Ennyit számít Fernando Alonso

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.04.10. 01:58
Címkék
Fernando Alonso idei formája miatt megtört a spanyol szurkolók F1 iránti szenvedélye, Barcelonában évek óta először nem lesz telt ház. A Red Bullfőnök szerint Alonso jövőre ismét csapatot vált.

Fernando Alonso első három versenyen nyújtott teljesítménye elmaradt a spanyol rajongók várakozásától, ezért előfordulhat, hogy évek óta először nem lesz telt ház a barcelonai Spanyol Nagydíjon. A kétszeres világbajnok felemelkedése rendkívüli hatással volt a spanyol közvéleményre, robbanásszerűen nőtt a Formula–1 népszerűsége, és garantálni lehetett, hogy az összes jegy elkel a Circuit de Catalunyán, amelynek lelátóit évről évre bővíteni kellett.

Ám Alonso három év után először olyan autóban ül, amellyel nemhogy a győzelemre, még a dobogós helyek megszerzésére sincs esélye. Emiatt pedig a jegyeladások is visszaestek – legalábbis Barcelonában, ahol a rendezők úgy számolnak, hogy a rendelkezésre álló 141 700 ülőhelyből húszezer üresen marad április 27én. Gazdasági szakértők szerint csak részben okolható Alonso gyengélkedése, a Spanyolországot sújtó gazdasági visszaesés miatt ugyanis az emberek nem is engedhetik meg maguknak, hogy kimenjenek a versenyre, tévén nézik a futamot.

Alonsóról egyébként kiderült, hogy a holt szezonban tárgyalt a Red Bull vezetőivel. Dietrich Mateschitz, a Red Bull elnöke elárulta, hogy a versenyző olyan megállapodást akart, amelyből egy év múlva kihátrálhat, mert konkrét tervei vannak 2009-re.

„Egyike vagyok azoknak, akik nagyra tartják Alonsót, szerintem ő az egyik legjobb pilóta az F1-ben. Ám Fernando azt mondta, csak egy évig szabad – mondta Mateschitz. – Ilyen rövid időn belül nem tudtunk volna futamgyőzelemre esélyes autót építeni neki – hosszú távon tervezünk, mindig csak a következő lépésre összpontosítunk.”

Alonso a Renault-nál többéves megállapodást írt alá, de nyílt titok, hogy ha a csapat nem lesz az első háromban az év végén, szabadon távozhat. Tavaly óta hajtogatja, hogy a Ferrarihoz szerződne. Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke is dicsérte a spanyolt, mint mondta, Alonso és Kimi Räikkönen lenne az ideális kettős. Igaz, mostanában a 2010 végéig szerződtetett Felipe Massára sem panaszkodott (főleg Bahrein után volt oka dicsérni a brazilt, hiszen ez volt a századik Ferrari-siker az elnöksége alatt), de amíg nem hivatalos a szerződésmódosítás vagy Alonso igazolása, addig nem is várhatunk más hangot az elnöktől.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
1 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
1 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
1 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
2 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik