Újabb három lépés

B. F.B. F.
Vágólapra másolva!
2008.04.09. 00:16
Címkék

Szávay Ágnes már a 15. a legújabb világranglistán. A háromhelyes javulás meglepő, elvégre az utóbbi két hónapban a fogadkozások és edzői magyarázatok ellenére sem ért el számottevő eredményt. Mint mondták, a sajtó felfokozott érdeklődése, amelyet az Év Sportolója cím elnyerése váltott ki, most csitulni látszik, így ismét az edzésekre koncentrálhat. Mindezek után azonban a múlt héten, Miamiban már a második fordulóban kiesett, és párosban sem jutott a nyolcaddöntőnél tovább, de a ranglista sajátosságai miatt így is előrébb került. A hétfőn kezdődött Amelia Island-i versenyen a 8. helyen emelték ki a Vasas teniszezőjét, így az első körben erőnyerő, és csak a másodikban kapcsolódik a küzdelmekbe, ahol ellenfele az orosz Jekatyerina Makarova lesz. Ha az előtte levőknek ezen a viadalon a Key Biscayne-ihez hasonlóan nem megy, ő pedig gyűjt néhány pontot, akkor egy hét múlva akár már 13. is lehet.

Nem a soltvadkerti lány egyébiránt az egyetlen magyar főtáblás Amelia Islanden: Czink Melinda sikerrel vette a selejtező harmadik körét, majd a főtáblán is győzött az első fordulóban az ausztrál Casey Dellacqua ellen. Rá a spanyol Anabel Medina Garrígues vár a második körben.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros FTC-győzelem Genkben

E-újság
5 órája

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
5 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
5 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
5 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
5 órája

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
5 órája
Ezek is érdekelhetik