Robert Kubica is vb-esélyessé vált

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.04.09. 00:16
Címkék
A vasárnap szerzett harmadik helye után Robert Kubica immáron nemcsak a BMW istálló, hanem a Ferrari háza táján is nagy elismertségnek örvend.

A Ferrari-istállónál felkészültek rá, hogy nemcsak a szokásos ellenfelekkel, a McLaren pilótáival kell megküzdeniük a versenyeken a győzelmekért, valamint a világbajnoki címért, hanem a BMW versenyzőivel is. Stefano Domenicali, a Scuderia csapatfőnöke Bahreinben külön méltatta Robert Kubicát, szerinte a lengyel versenyző megérett arra, hogy a legjobbak között emlegessék.

„Nagyszerű versenye volt, a dobogón elárulta, hogy a második körben a pályán lévő olaj miatt veszítette el a második helyet – mondta Domenicali, akinek irányítása alatt először aratott kettős győzelmet a Ferrari. – Elképesztő tempóban teljesítette a versenyt, s egyébként is tiszteletet érdemel a BMW fejlődése. Kubica maga is elképesztő, vele a világbajnokság utolsó szakaszáig számolni kell, mint a trófeára esélyes versenyzővel.”

Domenicalit megdöbbentette a müncheni gyár csapatának javulása, figyelmeztette is munkatársait, hogy az új ellenfél legyőzése még hatékonyabb fejlesztést követel Maranellóban. Megjegyezte, hogy a McLarent sem szabad leírni, a legutóbbi két futamon betliző brit csapat továbbra is a legjobbak egyike, Barcelonában is a győzelemre esélyesek között lesz.

Ám a wokingiaknak tudniuk kell, hogy az előző évvel ellentétben a Ferraritól elszenvedett vereség esetén nem magától értetődő a harmadik és a negyedik helyezés. Kubica és Nick Heidfeld ott lesz a Ferrarik közelében, és akárcsak az előző két futamon, lecsap a gyengélkedő által teremtett lehetőségre. Mario Theissen, a BMW csapatfőnöke szerint is megérett Kubica a futamgyőzelemre.

„A télen Robert óriási változáson ment keresztül, sokkal nyitottabb, derűlátóbb és motiváltabb lett – mondta Theissen. – A csapat tagjait feldobja megváltozott hozzáállása, erősebbé teszi a gárdát. Hisz magában, hisz a csapatban, és ez kölcsönös, ez az, ami képes felemelni az istállót. Ezért érzem úgy, hogy közel járunk az első győzelmünkhöz.”

Domenicalin kívül többen is úgy vélik, hogy a lengyel esélyes lehet a vb-címre. Kubica azonban túl korainak tartja az elismeréseket, ő még nem mer hinni abban, hogy hosszú távon képes lesz versenybe szállni a ferrarisokkal.

„Kiegyensúlyozottak vagyunk, ez a fő erényünk, ennek köszönhetően elcsíphetünk néhány jó eredményt – mondta Kubica. – A célom az idén nem az, hogy világbajnok legyek, persze ha az idény hajrájában is jól állok, harcolni fogok. Ha Ausztráliában nem löktek volna ki, talán holtversenyben állnék Räikkönennel, de ezen kár merengeni. Most az a legfontosabb, hogy mihamarabb megszerezzük az első győzelmünket, amihez kiegyensúlyozott fejlődés kell.”

Legfrissebb hírek

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
8 perce

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
10 perce

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
47 perce

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
1 órája

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
1 órája

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
1 órája

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

A „megtémázandó” téma és a kéretlen pályalocsolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik