Az Inter újra tud nyerni

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2008.04.07. 23:47
Címkék
A Roma szombati sikere után vasárnap az Internazionale is begyűjtötte a három pontot, így továbbra is négy pont a különbség az első és a második helyezett között, miközben már csak hat játéknap van hátra. A milánói gárda sikerembere Mario Balotelli volt, aki egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét az Atalanta elleni diadalból.

„Ez lesz a legfontosabb mecs csünk ebben az idényben.”

Roberto Mancini, az Inter vezetőedzője ezzel a mondattal vezette fel az Atalanta elleni vasárnapi találkozót, és bár biztosak vagyunk benne, hogy utólag visszapillantva az évadra nem fog egyetérteni önmagával, szavai sokat elmondtak a fekete-kékek helyzetéről. A Romának a Genoa elleni szombati (kiszenvedett) sikere után az Inter győzelemre volt ítélve Bergamóban, ahol az Atalanta várta, amely egy hete 2–1-re legyőzte a másik milánói sztárcsapatot, a Milant.

A sok sérült miatt Mancini 4–5–1-es hadrendben küldte pályára együttesét, a két középső védő Rivas és Burdisso volt, a középpályára nem fért be Figo, viszont bekerült Vieira, míg elöl Suazo mögött a mindössze 17 éves Mario Balotelli játszott támadó középpályást. A kezdeti tapogatózás után az Inter a 22. percben egy szabálytalan góllal vezetést szerzett: Balotelli szögletrúgását követően Patrick Vieira úgy fejelt Coppola kapujába, hogy közben letaglózta Pellegrinót.

A gól nem rázta fel az Atalantát, amely sokkal visszafogottabban futballozott, mint egy hete a Milan ellen. A hazai fekete-kékek a második félidő elejét ugyan megnyomták, de Júlio Césarnak akkor sem volt sokkal több dolga, és a 74. percben végleg eldőlt a meccs: Sztankovics kiugratását követően Balotelli még Coppola mellett is elvitte a labdát, úgy gurított az üres kapuba, és szerezte meg pályafutása első A-ligás gólját. A hajrában még Materazzi faultolta szabálytalanul Simone Inzaghit a 16oson belül, majd Doni reklamált túl hevesen, de a játékvezető csak az utóbbi ellen ítélt, kiállítva a hazaiak csapatkapitányát.

„Nagyszerű mérkőzést játszottunk, így továbbra is lendületesen menetelünk fő célunk, a bajnoki cím megszerzése felé – jelentette ki Javier Zanetti, az Inter csapatkapitánya. – Ma bebizonyítottuk, hogy továbbra is jó formában játszunk, egységesek vagyunk, és miénk lesz a scudetto.” Roberto Mancini szavai: ,,Jó meccs volt, kemény ellenfelet győztünk le. A középpályásaink kezdenek újra formába lendülni, és ez rögtön érződik a játékunkon. Ha Sztankovics, Cambiasso, Vieira és Zanetti egyszerre a pályán van, nem irigylem az ellenfeleinket. Őszintén szólva nem tartok a Romától, mert a sorsunk a saját kezünkben van.”

Érdekesség, hogy a szeptember közepe és február közepe között 29 tétmeccsen át veretlenül maradó (s 24 győzelem mellett mindössze 5-ször ikszelő) fekete-kékek a legutóbbi 11 tétmeccsükből csak hármat tudtak megnyerni.

A Juventus már letett az Inter, Roma duó üldözéséről, és lassan nem is előre, hanem hátra kell figyelnie, hiszen csak két pont az előnye a Fiorentinával szemben. A torinóiak ezúttal Palermóban hagyták a pontokat, miután Alex Del Piero duplájával csak egyenlíteni tudtak 0–2 után, Cassani góljára viszont nem volt válaszuk. Ráadásul a három pont mellett Pavel Nedvedet is elveszítették, aki csúnyán összefejelt Guanával, és le kellett cserélni.

Legfrissebb hírek

VIDEÓ: Luke Humphries kilencnyilast dobott a darts PL 5. állomásán Brightonban

Egyéb egyéni
42 perce

El: AS Roma–Athletic Bilbao nyolcaddöntő

Európa-liga
1 órája

Nem tudott előnyt szerezni Spanyolországban az MU; kikapott a Tottenham és a Fenerbahce is az El-ben

Európa-liga
1 órája

Kl: Koppenhágában nyert a Chelsea, csak ikszelt a Betis, hátrányban a Fiorentina

Európa-konferencialiga
1 órája

Nagy kár az utolsó percekért – hazai vereséggel kezdte a Sopron az Európa-kupa elődöntőjét

Kosárlabda
1 órája

A Veszprém az utolsó pillanatban kikapott a Füchse Berlintől a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Zárt kapus meccsen 13 góllal nyertek női kézilabdázóink Ukrajna ellen

Kézilabda
2 órája

Megújult elnökséggel és ambiciózus tervekkel folytatja munkáját a Magyar Padelszövetség

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik