Az aranyért ment – és meg is nyerte

SOMLÓVÁRI DÁVIDSOMLÓVÁRI DÁVID
Vágólapra másolva!
2008.04.07. 23:47
Címkék
A kötöttfogásban versenyző Bácsi Péter aranyérmet nyert a Tamperében zajló Európabajnokság utolsó napján. A magyar válogatott végül négy éremmel (egy arany és három bronz) tért haza Finnországból.

Európa legjobb birkózója – a kö töttfogásúak 74 kilós mezőnyében – Bácsi Péter! Már senki sem veheti el tőle ezt a címet, papírja, s ami még ennél is fontosabb, aranyérme van róla. A Ferencváros birkózója csúcsformában küzdötte végig a vasárnapi záró napot a finnországi kontinensviadalon. Az ellenfelek ugyan sorra hárommenetes öszszecsapásra kényszerítették, a szőnyegen azonban egy pillanatra sem forgott veszélyben a sikere. Az egész viadal alatt érezhető volt: Bácsi a végső győzelem reményében érkezett Tamperébe, és mindvégig tudta: aranyéremmel kell hazatérnie.

„Úgy jöttem ki Finnországba, hogy szeretném – sőt akarom! – megnyerni valamennyi meccsemet” – ismertette újdonsült Európa-bajnokunk a verseny előtt készített forgatókönyvet, amihez tartotta magát az utolsó betűig. Most nem panaszkodhattunk a sorsolásra. A legjobb 16 közé jutásért versenyzőnknek nem kellett birkóznia, hiszen három másik kötöttfogásúval egyetemben erőnyerő volt. Bácsinak így az első mérkőzésén Edgar Babajan ellen kellett küzdenie és kiharcolnia a legjobb nyolc közé jutást, s bár az örménynek nincs jelentősebb nemzetközi eredménye (junior vb-n ugyan már volt ötödik is), honfitársunk megszenvedett ellene.

„Minden tornán nehéz az első mérkőzés, nem volt könnyű a mostani első találkozóm sem. A folytatásban azonban magabiztosan versenyeztem, egyik riválisom ellen sem éreztem veszélyben a győzelmet” – erősködött Bácsi, aki beismerte, hogy az elődöntőben a francia Christophe Guenot ellen 5:2-re elvesztett első menet azért kicsit „rosszulesett” neki.

A döntőben aztán két felvonás is elég volt a sikerhez. Az elsőt simán hozta Bácsi, míg a másodikban elég volt megakadályoznia, hogy ellenfele, a török Seref Tüfenk parterhelyzetben pontot csináljon ellene. Ez pedig már nem okozott neki gondot, így pályafutása első Európa-bajnoki címét ünnepelhette.

Olimpiai kvótát ezúttal sem ért az érem, de teljesen más okból, mint az ezt megelőző napokon. Sastin Marianna, Wöller Gergő és Módos Péter egyaránt dicséretes harmadik helyezése alkalmával versenyzőinket megelőzte legalább egy, az Eb előtt még kvalifikációt nem szerző versenyző. Bácsi azonban a 2007-es baki világbajnokságon elért hetedik helyével már korábban biztossá tette a magyar válogatott számára az ötkarikás szereplést 74 kilóban. Nem is elégszik meg mostani szenzációs sikerével, és már a pekingi jó szereplés lebeg a szeme előtt.

„Az olimpián mindenképp az aranyérem megszerzése lesz a célom. Pekingben is első akarok lenni” – tekintett előre Bácsi.

Úgy legyen.

Eredmények a 20. oldalon

Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
2 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
3 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
3 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
4 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
4 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
5 órája
Ezek is érdekelhetik