Azt ígérik, nagy mérkőzés lesz

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.04.05. 00:00
Címkék
Hiába lőtt két gólt szerdán az Integrál-DAC hálójába Rudolf Gergely, mégsem lesz kezdő a DVSC-TEVA csapatában a Bp. Honvéd elleni bajnokin. A fiatal támadó hosszú betegségből épült fel, ezért kezd a kispadon. A futballista egy hete még az NB III-ban szerepelt, de biztosra vehető, hogy szombaton a legjobbak között is lehetőséget kap majd.

Több mint három hetet hagyott ki betegsége miatt Rudolf Gergely. A DVSC-TEVA csatára vírusos tüdőgyulladása miatt nem szerepelhetett a bajnokcsapatban, visszatérése azonban gólgazdagra sikerült: a 23 éves játékos vasárnap az Ibrány elleni NB III-as mérkőzésen szerzett két gólt, majd szerdán az Integrál-DAC otthonában lejátszott Magyar Kupa-elődöntőn is duplázott, s a Honvéd elleni rangadón ismét ott lesz az első csapat keretében.

„Sajnos elég hosszúra nyúlt számomra a kényszerszünet, nem is emlékszem, mikor voltam legutóbb ennyire beteg – mondta Rudolf Gergely, aki Franciaországban, a Nancynál légióskodott, és onnan tért haza tavaly nyáron. – Nagyon szerettem volna már edzeni, játszani, de két anitibiotikumkúrát is végig kellett csinálnom, mire újra egészséges lettem. Különösen bosszantott, hogy remekül sikerült téli felkészülés után estem ki, az edzőmeccseken jól ment a játék. Egy labdarúgó számára a legrosszabb a tehetetlenség, amikor nincs rá lehetőség, hogy beszálljon, és segítsen csapatának.”

A játékos, akinek góljaira Herczeg András klubmenedzser is számít, alaposan legyengült a vírusos betegség következtében, ám mindent megtesz azért, hogy mihamarabb százszázalékos állapotban segítse a DVSC-t. A hosszú kihagyás után egy hét leforgása alatt harmadszor léphet


folytatás...
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
1 órája

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
1 órája

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
1 órája

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
1 órája

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
2 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
3 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik