Tessék, ilyen az élet(tan)!

A továbbjutást minden bizonnyal eldöntő meccset követő sajtótájékoztatót Prukner László azzal kezdte, hogy gratulált a hazai gárdának – szavai őszintének is tűntek. A következő mondata azonban aligha nélkülözte a cinizmust: „Tisztelettel szeretném megköszönni az MLSZ versenybizottságának, hogy tönkretette egyéves munkánkat…” Majd elhangzott egy orwelli idézet („Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek”), igaz, a szakember nyomban hozzátette, hogy nem a Honvédra vagy a Debrecenre haragszik, még akkor sem, ha – a nagycsapatok képviselőivel ellentétben – velük szóba sem álltak a szövetség illetékesei.

A tréner a „48 órás szabályt” említette legtöbbször mint a kudarc okozóját, igaz, arról sem feledkezett meg, hogy a 0–4 nem alakulhatott volna ki, ha nincs a szokatlanul sok kaposvári hiba. Ami a sokat citált rendelkezést illeti: az MLSZ szerint ha egy klub két mérkőzése között két nap eltelik, nincs akadálya pályára lépésének. Nos, ebből kiindulva még jól is járt a Rákóczi, hiszen a vasárnapi, DVSC elleni bajnokit 17.45-kor fújták le, míg a keddi kupacsata 18 órakor kezdődött, vagyis az előírtnál negyedórával többet pihenhetett…

A helyzet persze korántsem vicces, sőt egyáltalán nem az. A Somogy megyeiek részben magukat hibáztathatják, hogy 48 óra és 15 perc után újra tétmeccs várt rájuk, habár éppenséggel saját sportszerűségük áldozatai lettek. A Kaposvár ugyanis lelkesen rábólintott a Loki kérésére, hogy a szombatra kiírt találkozót tolják el egy nappal, mert a piros-fehérek csütörtökön még kupamérkőzést vívnak, csak közben arról feledkeztek meg, hogy ha a sors(olás) úgy hozza, illetve a sorozatot közvetítő televíziós társaság úgy dönt, az elődöntőben már kedden jelenésük lesz. Kispesten, Debrecenben és Győrben tisztában voltak ezzel, Kaposváron nem.

A Rákóczi labdarúgói mellett a helyi Táncsics Mihály Gimnázium diákjaival is nap mint nap foglalkozó Prukner László felhozta azt is, hogy a természet határt szabott a teljesítménynek: „Aki csak kicsit is járatos az élettanban, tudja, hogy a fáradtság nem a mérkőzés másnapján, hanem az azt követő napon jön ki a sportolókon. Ennek ellenére készséggel elismerem, lehet negyvennyolc óránként meccselni, csakhogy ahhoz meg kell teremteni a megfelelő feltételeket. Kár, hogy ez mifelénk csupán ábránd.”

Az egyik legszűkebb kerettel dolgozó vezetőedző szavait alátámasztotta Magyarország egyik legjobb rehabilitációs szakembere, a korábban a válogatottnál, manapság Pakson ténykedő Váczi László.

„Magam is tizennyolc évig futballoztam, ha szombaton játszottunk, vasárnap nem volt semmi bajom, ellenben hétfőn teljesen kész voltam – szögezte le. – Szóval ha fáradt az izom, akkor nincs miről beszélni, nem lehet megkövetelni a játékosoktól, hogy frissek legyenek. Tisztában vagyok vele, külföldön nem ritka, hogy kétnaponta pályára lépnek a csapatok, a magyar focistákat rá lehet kényszeríteni erre, azonban számolni kell azzal, hogy a szervezet hamar visszajelez, az izomzat összehúzódik, és máris jelentkezik a fáradtság. A kérdés ilyenkor csak az, az illető mikor sérül meg.”

Innen nézve: a kaposváriak még jól is jártak, hiszen – tudomásunk szerint – mindannyian épségben megúszták a kispesti túrát; a 0–4 okozta lelki problémák persze más lapra tartoznak. Hogy egy gárda két nap alatt kétszer volt kénytelen játszani, arra itt a közeli (azaz messzi…) példa: március 6-án, csütörtök este az Anderlecht vendége volt a Bayern, szombat délután pedig a Karlsruhét fogadta. Brüszszelben 5–0-ra, Münchenben 2–0-ra nyert, a sikerek értékét növeli, hogy az első összecsapás lefújása és a második megkezdése között 43 óra és 15 perc pergett le. Azon persze nem csodálkoznánk, ha az utóbbi két mondatot olvasva a Rákóczi vezetői a hajukat tépnék, hiszen a bajoroknál alighanem több orvost fizetnek, mint ahány labdarúgót ők alkalmaznak…