Ugyanúgy – és mégsem

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.03.30. 00:09
Címkék

Mind a Keleti, mind a Nyugati főcsoport első helyezettje izgalmas mérkőzésen van túl, csakhogy míg a Montreal Canadiens sikerrel, a Detroit Red Wings balszerencsésen zárta az NHL pénteki napját. Pedig a Montreal számára kétszer is elúszni látszott a meccs, akkor különösen, amikor a Buffalo Sabres már 3–1-re vezetett – Tomás Plekanec azonban 15 másodperccel a vége előtt egyenlített. A hosszabbításban aztán jött Christopher Higgins, a Buffalo reményei pedig elszálltak, már ami a rájátszásba jutást illeti. „Nem játszottunk jól, ám nagyon fontos két pontot szereztünk” – ismerte el a kétgólos Plekanec. Nyugaton hasonlóan zajlottak az események: a Red Wings otthonában fogadta a St. Louis Bluest – utóbbiak szintén hoszszabbításban, és szintén 4–3-ra győztek. A Blues már 3–1-re vezetett a harmadik harmadban, Johan Franzen duplájával azonban „visszahozta” a meccset a Detroit, csakhogy a hosszabbításban a Bluesnál is akadt egy duplázó, Brad Boyes – a hazai csapat legnagyobb bánatára.

Legfrissebb hírek

Németh Hunor: A nyári felkészülés után jön el az én időm

Minden más foci
7 perce

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
25 perce

Kínos! Guardiola összekeverte saját játékosát a Barca kiszemeltjével – videó

Klub-vb
25 perce

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
32 perce

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
33 perce

Fehérvár: végleg megvették a kölcsönben lévő védőt, de aligha marad – sajtóhír

Labdarúgó NB I
39 perce

2026-ra halasztották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
1 órája

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik