Már „csak” egy lépés kell

TÖRÖK LÁSZLÓTÖRÖK LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2008.03.27. 00:32
Címkék

Történetének legnagyobb lehetősége előtt áll az Eger férfi vízilabdacsapata. Már „csak” egy ellenfelet kell legyűrnie, és európai kupadiadalt arathat – fennállása óta először! A LENkupa fináléjában ma az orosz sztáralakulat, a Sturm Csehov gárdája lesz a hevesiek ellenfele. A Moszkvától – orosz léptékkel mérve – legfeljebb egy kőhajításnyira fekvő „kisváros” igazi sportos település. A főtéren áll a néhány esztendeje épült, minden igényt kiszolgáló jégstadion, amelynek főbérlője még csak a hazai másodosztályban vitézkedik, a kis ékszerdobozhoz hasonlatos uszodában azonban nemzetközi viszonylatban is nagy hírű játékosok terelgetik a labdát. Dmitrij Sztratan, Szergej Jevsztignyejev vagy Szergej Garbuzov is elismert alakja a sportágnak, ám az igazi ász a két gólgyáros: Revaz Csomakidze, valamint a szerb Alekszandar Sapics. Utóbbi a LEN-kupa korábbi fordulóiban is tett arról, hogy az ellenfelek megjegyezhessék a nevét. A nyolcaddöntőben, a Mornar Split ellen négy, illetve hat gólt hintett, míg a négy közé jutásért a berlini Spandau kapujába előbb három, majd öt gólt rámolt be.

A Csehov – és erre jó felhívni az egriek figyelmét – idegenben veszélyesebb ellenfél mint hazai pályán! A legjobb tizenhat között Splitben aratott 13–7-es győzelmével rögtön elintézte a továbbjutást, míg a negyeddöntőben a Berlinben kivívott 10–7es diadala után még azt is megengedhette magának, hogy hazai medencében ellazsálja a visszavágót.

A csehovi sportklomplexumról – merthogy sportcsarnok is tartozik a létesítményhez – Biros Péter, az egriek játékosa is őriz szép emlékeket: 2004-ben a Domino játékosaként hat góllal járult hozzá akkori csapata 15–11-es diadalához az Euroligában. A magyar klubok közül eddig csak az Újpest tudta – három ízben is – elnyerni a LEN-kupát, a legutóbbi diadal óta kilenc év telt el.

Ideje tehát ismételni…

Legfrissebb hírek

Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Kerékpár
12 perce

Premier League: Brentford–Liverpool

Angol labdarúgás
19 perce

Női vízilabda ob I: a KSI vendégeként nyert a Szeged

Vízilabda
21 perce

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
23 perce

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
32 perce

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
37 perce

A Körmend és az Atomerőmű is 100 pont fölé jutott, a Falco egy ponttal maradt el tőle a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
59 perce

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
59 perce
Ezek is érdekelhetik