Az Ajax lemondott a bajnoki címről

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.03.25. 07:04
Címkék
Az elmúlt hét végén kétszer is nagyot nyert a PSV: szombaton 3–0-val küldte haza a Groningent, másnap pedig kikapott egyetlen üldözője, az Ajax. Dzsudzsák Balázs eindhoveni együttese négy fordulóval a zárás előtt hét ponttal vezet az amszterdamiak előtt – vagyis gyakorlatilag megnyerte a holland bajnokságot.

„Az aranyért folytatott versenyfutás ezennel véget ért” – állapította meg Adrie Koster, és mivel a szóban forgó úriember az éllovas PSV-t üldöző Ajax edzője, a kiragadott idézet mindent elárul: a 2007–2008-as holland bajnokságot az eindhoveniek nyerik meg, a kérdés legfeljebb az, hogy melyik fordulóban lesznek hivatalosan aranyérmesek.

Nem mintha az Ajax irigylésre méltó helyzetben lett volna a hétvégi forduló előtt, hiszen négy pontra állt a PSV-től, a most kialakult hétpontos differencia azonban tényleg több a soknál. Hogy ez így történt, arról a Twente gondoskodott (no meg a szombati, Groningen elleni meccsét behúzó PSV), bár Koster mester szerint az enschedei csata játékvezetője, Jack van Hulten is hozzájárult, aki 1–1-nél, nem sokkal a rendes játékidő lejárta előtt nem adott meg egy jogosnak vélt tizenegyest. Az Ajax ráadásul a döntetlennel sem ment volna semmire, Eljero Elia akrobatikus mozdulattal szerzett találata a sérülések miatti hosszabbításban csak az utolsó szög volt az Ajax koporsójában.

„Nem tudtuk teljesíteni a küldetésünket, borzasztóan csalódott vagyok” – sóhajtott Koster, aki hamarosan gratulációját is megfogalmazhatja.

Jár is a PSV-nek, és nem csupán a szinte biztos bajnoki elsősége miatt. Ebben az évezredben a most zajló bajnokság a hetedik, és ebből a hétből az ötödiket nyer(het)i meg a gárda, mi több, a „philipsesek” sorozatban a negyedik koronázásra készülnek. Megjegyezzük, az Eredivisie 1956–1957-es bevezetése óta korábban csupán egyszer, az 1985–1986-os és az 1988– 1989-es idény között jegyezhettünk fel négyéves bajnoki uralmat – akkor is a PSV jóvoltából.

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Crosby is ott van a kanadai keretben

Jégkorong
23 perce

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
28 perce

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
46 perce

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
5 órája

Jeges élmények, jeges zuhany – Csinta Samu publicisztikája

Jégkorong
7 órája

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
7 órája

Hétfői sportműsor: három meccs a csúcsligákban, döntő a Puskás–Suzuki-kupán

Birkózás
7 órája

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik