Reménytelen kilátás

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.03.20. 00:53
Címkék

Annak ellenére, hogy a REAC Sport Kft. budapesti telephelylyel adta be a 2008–2009-es szezonra szóló licenckérelmét, Sopronban abban bíznak, hogy a következő idényben mégis lesz élvonalbeli futballcsapata a városnak. Ismert, hogy a palotai klubvezetők intenzív tárgyalásokat folytattak a jövőbeni együttműködésről a soproni önkormányzattal, ám a legfontosabb feltételt, vagyis a labdarúgó-kft. további zavartalan működtetését a REAC-nál nem látják biztosítva, mondván: Sopronban továbbra sem találtak befektetőt. Ezért jutott holtpontra a felek közötti egyeztetés, s ezért valószínű immár, hogy Forgács József elnök visszalép, s mégsem adja el a kft.-jét. Ugyanakkor Abdai Géza, Sopron város alpolgármestere jelezte: a város nem mond le eredeti szándékairól.

„Továbbra is az a célunk, hogy a következő szezontól ismét legyen élvonalbeli futballcsapata városunknak – fogalmazott Abdai Géza. – Az azonban mindenki előtt világos, hogy az önkormányzat képtelen lenne egyedül fenntartani a több száz milliós költségvetésű klubot. Dolgozunk azon, hogy találjunk végre befektetőt, s egy közvetítő cég Ausztriában és Magyarországon fésüli át a piacon kínálkozó szűkös lehetőségeket. Arra is hajlandóak lennénk, hogy a leendő tulajdonost százszázalékos üzletrészhez juttassuk. A mai gazdasági viszonyok között enyhén szólva is nehéz befektetőt találni, ennek ellenére nem tartom reménytelennek a kilátásainkat…”

Mi annak tartjuk, ugyanis információnk szerint a Red Bull, illetve az Osztrák Ásványolajkezelő Részvénytársaság, ismertebb nevén az OMV volt az a két ausztriai cég, amely elsődlegesen szóba került mint lehetséges soproni befektető. Ezek a kísérletek azonban hamvukba holtak, ugyanis az érdekeltek konkrét tárgyalásokig el sem jutottak az önkormányzat képviselőivel.

Legfrissebb hírek

Dubraviczky Attila: Harm Osmers befolyásolta az eredmény alakulását

Magyar válogatott
12 perce

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
1 órája

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packerst; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
5 órája

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: Debrecenben és Zalaegerszegen is vb-selejtezőt rendeznek

Minden más foci
6 órája

Aki megelőzte a korát – N. Pál József publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik