Csak osztályt cserélne

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.03.16. 23:40
Címkék
Angol lapértesülések szerint a Premier League hatodik helyén álló Portsmouth menedzsere, Harry Redknapp élénken érdeklődik a második vonalban szereplő Queens Park Rangersben futballozó Buzsáky Ákos iránt, akiért két és fél millió fontot sem sajnálna. Utánajártunk az információnak: a magyar középpályás tényleg a Premiershipet célozza meg.

Vágjunk a közepébe: a Premier League-ben vitézkedő Portsmouthban folytatja pályafutását?Vágjunk a közepébe: a Premier League-ben vitézkedő Portsmouthban folytatja pályafutását?

Kizártnak tartom – vágta rá habozás nélkül Buzsáky Ákos, a második vonalban, azaz a Championshipben szereplő és a pontvadászat tizenkettedik helyén tanyázó Queens Park Rangers 25 esztendős magyar középpályása. – Én is olvastam az átigazolásomról szóló írást az interneten, de ez nem több holmi pletykánál.

És ha valóban megkeresnék?

Őszintén? Szerintem akkor sem mennék. Félreértés ne essék, minden vágyam az élvonalban futballozni, csak éppen a QPR játékosaként. Nem hinném, hogy ez elérhetetlen cél lenne, igaz, ebben az idényben aligha sikerül feljutnunk.

Ebben az esetben viszont Luís Figo csapattársa lehet, hiszen a hírek szerint a QPR milliárdos tulajdonosai, Bernie Ecclestone és Flavio Briatore előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az olasz Internazionale veterán klasszisával.

Komolyan gondolja, hogy Figo az angol második ligába szerződne?

Nem mondtam ilyet, csupán a hírekre hagyatkozom. Egyébként meg nyilván van az a pénz, ami gondolkodóba ejtené Figót.

Mondjuk pénz az valóban van, ettől függetlenül nem hiszem, hogy csapattársak leszünk, legalábbis a QPR-nél.

Rendben, hagyjuk Figót! Januárban ötszázezer fontért vette meg önt együttese, amely a pletyka szerint ennek az ötszöröséért adná el. Átváltva ez csaknem nyolcszáznegyvenmillió forintot jelent. Jól megnőtt az ázsiója.

Nem tudom, mennyit érhetek a futballpiacon, mindenesetre ez óriási összeg. De mint jeleztem, csapatunk szerencsére nincs abban a helyzetben, hogy égető szüksége lenne a pénzre.

Egy szó, mint száz: marad a Queens Park Rangersnél.

Igen, maradok, a szerződésem kétezer-tíz nyaráig szól. Remekül érzem magam itt, mert minden feltétel adva van további fejlődésemhez, és mint már mondtam, biztos vagyok abban, hogy csapatunk hamarosan feljut a Premier Leaguebe. Türelmesnek kell lennem, és az is vagyok.

Legyen igaza! Sok irigye lesz, amikor angol élvonalbeli gárda vezére lesz.

Jól hangzik, de egyelőre nem vagyok angol élvonalbeli gárda vezéregyénisége. Most a „csőszök” sikeréért dolgozom, itt megbecsülnek, amire szerintem rá is szolgáltam. Kilenc góllal holtversenyben vezetem a házi góllövőlistát, társaim adnak a szavamra, és én is elfogadok minden jó tanácsot, kritikát. Ez így van rendjén. Különben is a Queens Park Rangers vezetői kijelentették, hogy velem képzelik el a feljutásért vívandó harcot, én meg partner vagyok ebben: a jelenlegi csapatommal szeretnék a Premiershipben szerepelni, nem pedig a Portsmouth futballistájaként.

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Crosby is ott van a kanadai keretben

Jégkorong
12 perce

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
16 perce

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
34 perce

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
5 órája

Jeges élmények, jeges zuhany – Csinta Samu publicisztikája

Jégkorong
7 órája

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
7 órája

Hétfői sportműsor: három meccs a csúcsligákban, döntő a Puskás–Suzuki-kupán

Birkózás
7 órája

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
7 órája
Ezek is érdekelhetik