Nem kell szégyenkezni

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.03.10. 22:48
Címkék

„Nijmegen békés város, békések a szurkolók, csak a hangulattal foglalkoznak” – mutatott rá Vadócz Krisztián arra, miért nem forgott veszélyben akár csak egy percig is a De Graafschap elleni bajnokijuk sorsa. A PSV– Ajax vagy az AZ–Feyenoord csata a meghirdetett 48 órás országos rendőrsztrájk „áldozata” lett, a NEC viszont összecsaphatott az újonccal – Vadócz legnagyobb szerencséjére. A középpályás ugyanis a 21. holland élvonalbeli mérkőzésén megszerezte első gólját.

„Már kicsit szégyenkeztem, mert sokan azt mondták, a holland bajnokságban csak az nem szerez gólt, aki nem akar – mondta lapunknak Vadócz. – Én már nagyon szerettem volna, csak sehogyan sem akart összejönni. Fogadni most sem mertem volna rá, mert Mario Been edző kissé megkavarta az összeállítást, és nem védekező középpályást, hanem söprögetőt játszatott velem. A gólomnál is partizánkodtam, mentem előre, Jhon van Beukering visszapasszolta a labdát, én átvettem, becsuktam a szemem, aztán óriási erővel belerúgtam a labdába. Bement…”

A 3–1-es győzelemmel, illetve a góllal Vadócz keretbe foglalta remek hetét, hiszen a múlt hétfőn két évvel meghosszabbította a NEC-cel kötött szerződését. „Úgy tűnik, most mindenki jó passzban van. Én is, a csapat is. Ezt kellene folytatnunk, hátha sikerül még a kilencedik helyet megszerezni. Bár ahhoz már szerencse is kell” – jelentette ki a középpályás. Légiósunkat a klub hivatalos honlapján a mezőny legjobbjának választották, Mario Been edző pedig elismerte, a rossz bemutatkozás (a Twente ellen a 40. percben 0–2-nél le kellett cserélni) után rá sem lehet ismerni.

„Tudtam, hogy nem az az igazi arca, de ilyen gyors előrelépésre nem számítottam. Krisztián fejlődése töretlen és meredek ívű” – fogalmazott Been.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
1 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
1 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
1 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
1 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
1 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
2 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik