Megint megállították a királyi gárdát

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.03.06. 01:19
Címkék
A Milan után újabb nagyágyú búcsúzott el a Bajnokok Ligájától: az első meccsen 2–1-es vereséget szenvedő Real Madrid nem tudta legyőzni a Romát, így sorozatban negyedszer is a nyolcaddöntőben fejezte be szereplését az elitsorozatban.

Noha itt már nem babra megy a játék, annál azért többre számítottunk, mint ami az első 15 percben történt a Bernabéuban. Röviden összefoglalva: semmi. Különösen a Real passzivitása volt szembetűnő, szemlátomást hiányzott elölről a bokasérülése miatt partvonalon kívülre szoruló Van Nistelrooy, no meg egy „szakképzett” irányító – utóbbi szerepkörre Guti tökéletesen alkalmas, ehhez képest alig volt nála a labda... Ugyanakkor nem szabad szó nélkül elmenni a Roma tökéletesnek tetsző védekezése mellett sem: amint a hazaiak átlépték a felezővonalat, máris két sötét mezes támadta meg a labdát birtokló madridit.

A bíróval folytatott látványos szócsaták után hirtelen Aquilani került rivaldafénybe. Előbb a saját kapuja előtt, midőn Júlio Baptista szabadrúgását követően rajta pattant meg római szempontból ijesztően a labda (Doni védett), majd a túloldalon, amikor a 18. percben kétszer is megmutatta, milyen rúgótechnikát sajátított el. A jobb oldalról leadott lövését követően a kapufa mentette meg a góltól a Realt, fél perccel később pedig Casillasnak kellett nagyot nyújtóznia, hogy odébb tessékelje a bal alsó felé süvítő labdát. Júlio Baptistának volt ugyan egy kecsegtető helyzete (Mexés szorításában föléágyúzott), de összességében elmondható, hogy az első félidőben a rómaiak játszottak jobban és látványosabban.

Na, ez már futball – állapíthattuk meg a második játékrész elején. Nyoma veszett a tilitolinak, lüktetett a játék, és ezúttal a Romának volt szerencséje. A Fenevad, azaz Júlio Baptista szabadrúgásból ugyanoda lőtte a labdát, ahová korábban Aquilani (kapufa), majd Diarra próbálkozott távolról, Doni keze azonban útját állta a labdának.

Aztán vezetést szerzett a Roma – de csak a kereten csattanó labdák tekintetében: Tonetto elfutását, majd centerezését követően a 65. percben csereként pályára lépő Vucsinics a második labdaérintéséből néhány centiméter híján gólt szerzett. A 70. perc után még inkább felpörögtek az események. Először is Pepe megkapta második sárga lapját, egyszersmind a zöld utat az öltözőbe, majd azonnal büntettek a vendégek, Tonetto beadása után a gyökeret eresztő Heinze mellől Taddei fejelt Casillas kapujába. Hogy ez megfogta volna a blancókat? Ugyan! Robinho passzából Raúl egyenlített két perccel később, más kérdés, hogy a csapatkapitány lesen állt...

Tíz emberrel is mindent elkövetett a hosszabbítás kiharcolása érdekében a Real, ám a vendégek szereztek újabb gólt, Vucsinics találata mindent eldöntött: a madridiak az idén sem játszanak BL-negyeddöntőt.

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Crosby is ott van a kanadai keretben

Jégkorong
17 perce

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
22 perce

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
40 perce

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
5 órája

Jeges élmények, jeges zuhany – Csinta Samu publicisztikája

Jégkorong
7 órája

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
7 órája

Hétfői sportműsor: három meccs a csúcsligákban, döntő a Puskás–Suzuki-kupán

Birkózás
7 órája

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
7 órája
Ezek is érdekelhetik