Győzni, még ha fáj is

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2008.03.05. 00:55
Címkék

Érdekes képet mutat a szerdai nap programja, ugyanis a Magyar Kupa negyeddöntőjének három mérkőzésére másmás előjelekkel készülnek a felek. A legnagyobb csatára Körmenden van kilátás, ahová 16 pontos előnnyel érkezik a Nyíregyháza (110–94). A két csapat közönségszórakoztató meccset játszott a negyeddöntő első összecsapásán egy héttel ezelőtt, hiszen ki unatkozna, amikor egy meccsen 204 pont esik. A két együttest méltán jellemezhetjük a pillanatnyilag legjobb formában lévő hazai alakulatnak, hiszen a nyírségiek nyolc meccs óta nem kaptak ki, s ugyanezt elmondhatták magukról vendéglátóik is a nyíregyházi „odavágó” időpontjáig.

Akad még egy különlegessége az összecsapásnak, hiszen a piros-kékek edzője, Déri Csaba őskörmendinek számít, és nem is tagadja, hogy nem egyszerű, amikor csapatával „szülőhazája” ellen kell megmérkőznie.

„Csupán közhelyeket tudnék felsorolni, de most Nyíregyházán keresem a kenyeremet, azért utazunk Körmendre is, hogy nyerjünk, még ha kicsit fájni is fog. Akkor is a győzelem a célunk, ha tudom, hogy tizenhat ponttal nyertünk Nyíregyházán, mert ha nem így lépnénk pályára, biztosan elbuknánk” – mondta Déri Csaba.

A másik visszavágón az Atomerőműnek megnyugtató, 15 pontos előnyből (75–60) fogadja a Kecskemét csapatát, míg a Dombóvár és az Albacomp először feszül egymásnak.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
3 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
3 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
4 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
4 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
4 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik