Játékosok nélkül nehéz

DONÁT TAMÁSDONÁT TAMÁS
Vágólapra másolva!
2008.02.27. 23:36
Címkék

Két magyar bajnoki címmel (1985, 1986) a zsebében búcsúzott el Veszprémtől Gyurka János (46 éves), a legendás magyar klub vb-ezüstérmes (1987) és olimpiai negyedik helyezett (1988) jobbátlövője. A német Hamelnben eltöltött légiósévek után 1993-ban viszszatért Veszprémbe, nyert még két bajnoki aranyat (1994, 1995), majd az osztrák Bärnbach-Köflach férficsapatának edzője lett. Ezt a gárdát két bajnoki aranyéremhez (1999, 2000) segítette, aztán 2002-től ő irányíthatta a Hypo NÖ női együttesét (bajnok lett a csapat), majd az egyéves balatonfüredi kitérő (2004) után 2005-ben visszatért Köflachba, s ma is ott tréner.

Most nagyon más a feladata az osztrákoknál, mint korábban.

Igen, mert a korábbi bajnokcsapatot újra az élvonalba kellene juttatni – vázolta a cseppet sem könnyű feladatot a 291szeres válogatott Gyurka János. – Ősszel mindig remekül megy a gárdának. Ezúttal is a második helyről kezdtük a rájátszást, de úgy érzem, nem túlságosan fontos a klubnak a feljutás. A fiatalokat elsősorban nem ez a cél motiválja. Fontosabb nekik, hogy megtalálják helyüket a civil életben. Az idősebbekkel meg az a baj, hogy már nem akarnak harcolni a magasabb osztályba jutásért.

Ezt a helyzetet hogyan kezeli?

Nem könnyű feladat, mert már nehezen viselem, hogy időnként csak négyen-öten járnak edzésre, s hiába mondom, hogy így nem lehet komolyan dolgozni.

Mi a további elképzelése?

Három év után újra váltanom kell. Célok nélkül nehéz a megújulás, és az edzőnek is szüksége van kihívásokra, új impulzusokra. Különben beleszürkül a munkájába, elfásul.

Hívják Magyarországra? Többször is érdeklődtek magyar klubcsapatok az elmúlt két és fél évben, de bajnokság közben. Én viszont nem vagyok cserbenhagyós típus, mindig befejezem a bajnoki évadot.

Most viszont lépne?

Igen, s mivel a magyar kézilabdától nagyon sokat kaptam, illene valamit visszaadnom. Tapasztalataimat otthon szeretném hasznosítani, és úgy érzem, tudnám is. Bizakodó vagyok, mert sok klubnál ezekben a napokban kötik az edzőkkel a szerződéseket a klubvezetők.

Vagyis már megkeresték?

A következő idényre még sehová sem köteleztem el magam.

Legfrissebb hírek

Dárdai parádés gólt ollózott, a Puskás Akadémia fordított a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
9 perce

Potyogtak a gólok Kisvárdán, négy góllal nyert a Paks

Labdarúgó NB I
10 perce

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
16 perce

Gyönyörűen felújított sportközpontot avattak Balkányban

Labdarúgó NB II
27 perce

Strandröplabda Eb: norvég és ukrán aranyérem Düsseldorfban

Röplabda
38 perce

Női röplabda Eb-selejtező: belga győzelem a mieink csoportjában

Röplabda
56 perce

NB II: Csákvár–BVSC

Labdarúgó NB II
58 perce

NB II: Ajka–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
58 perce
Ezek is érdekelhetik