Megvan a kvótája!

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2008.02.23. 19:46
Címkék

Régen szerzett ilyen értékes 14. helyet magyar műugró: Barta Nóra a pekingi olimpiai kvalifikációs viadal 3 méteres selejtezőjében érte el ezt a pozíciót, és bekerült a 18-as középdöntőbe, egyúttal biztosította a nyári ötkarikás részvételt.

„Ez a viadal volt az utolsó lehetőség, ráadásul három órán át tartott a verseny, így nagyon kellett koncentrálni – mondta Barta, aki a tavalyi melbourne-i vb-n még egyetlen hellyel lemaradt a kvótáról, azóta pedig megoperálták a vállát, amely ismét tökéletes. – Én is lélektani

mélypontra kerültem a negyedik sorozatra: az egyik legjobb ugrásomat rettenetesen elrontottam, de aztán az ötödikben javítottam. A kimerültségem amúgy annak is betudható, hogy az utóbbi időben volt három fontos verseny, amelyen rendre jól kellett teljesíteni, ráadásul az új, kieséses rendszer is nagyon sokat kivesz az emberből.”

Bartának nem volt könnyű dolga, a mezőny ugyanis minden eddiginél sűrűbb – leszámítva persze az éllovas kínaiakat. „Arra mindenkinek legfeljebb tíz százalék esélye van, hogy befogja őket. Hároméves korukban elkerülnek a családjuktól, mindennap csak edzenek, olyanok, mint a gépek. Iskolába sem járnak! Azonban van egy megoldás: az olimpián egyéniségnek kell lenni, amit a bírók is díjaznak. Talán így meg lehet lepni a házigazdákat” – vélekedett a 24 esztendős magyar lány.

De nem csak a kínaiak jelentenek nagy konkurenciát, hiszen míg az utóbbi években szinte fogadni lehetett arra a 10-15 versenyzőre, aki döntőbe jut, mára ez teljesen megváltozott. A feltörekvő nemzetek képviselői is bármikor meglephetik a „nagy öregeket”, s lám, a Fülöp-szigeteki Sheila Mae Perez személyében ezúttal kvótát is szerzett egy új felfedezett.

A viadal másik magyar indulója, Kormos Villő a 34. helyen zárt pénteken, számára a hétfői pótverseny lesz az utolsó lehetőség a kvótaszerzésre.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
5 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
5 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
5 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
6 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
6 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik