Kettős sikerre vágynak

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2008.02.16. 23:31
Címkék

A hét végén a női és a férfi EHF kupában egyaránt pályára lépnek a Dunaferr játékosai. A nyolcaddöntő mindkét mérkőzését hazai környezetben játssza a klub női együttese, a férfiak pedig a visszavágóra Zaragozába utaznak.

A pályaválasztói jogáról lemondó szerb Knjaz Milos ellen szombaton és vasárnap is 17 órakor lépnek pályára Ferling Bernadették. A szerb csapat nem ismeretlen az újvárosiak számára: 2006-ban a BL csoportkörében már találkozott egymással a két együttes. Akkor Arandjelovacon 27–24-re, itthon 39–24-re győzött a Dunaferr NK.

„Saját játékunkat érvényre juttatva, kettős győzelemmel szeretnénk továbbjutni – mondta Imre Vilmos vezetőedző. – Hajdu János szövetségi kapitány látogatása és anyagi helyzetünk rendeződése jót tett a csapatnak, látom a felszabadultságot játékosaimon. Totális kézilabdát igyekszünk produkálni, masszív hatos fallal kezdünk, gyors indításokkal akarunk operálni az elején, amíg jobban kiismerjük az ellenfelet. Ha kellő előnyt szerzünk szombaton, másnap több lehetőséget adok a mostanában ritkábban szóhoz jutóknak. Sopronyi Anett és Tilinger Tamara betegeskedett a héten, erőállapotuk még nem ideális, rájuk is inkább a második mecscsen számítok.”

Legfrissebb hírek

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 perce

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
7 perce

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
27 perce

Konferencialiga: egygólos előnybe került a Floriana a Haverfordwest legyőzésével

Európa-konferencialiga
44 perce

Tört-zúzott és átszabta a Kékszalag mezőnyét a vihar

Egyéb egyéni
1 órája

Megmutatta magát a női Girón Zsankó Petra

Kerékpár
1 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Klub-vb: Fluminense–Chelsea elődöntő

Klub-vb
2 órája
Ezek is érdekelhetik