Iszinbajeva és Bekele világcsúcsot javított

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2008.02.16. 23:31
Címkék
Két világcsúcs született szombaton a fedett pályás versenyeken. Donyeckben az orosz Jelena Iszinbajeva 495 centiméterre javította saját rúdugrórekordját, Birminghamben az etióp Kenenisa Bekele honfitársa, Haile Gebrselassie két mérföldes idejét szárnyalta túl.

Immár harmadik éve nyeri világrekorddal a Bubka fivérek donyecki viadalát Jelena Iszinbajeva. A női rúdugrás egyeduralkodója ebben az évben szombaton lépett először pályára, s két centiméterrel toldotta meg tavalyi teljesítményét. A 495 centiméterrel élete 21. világcsúcsát érte el.

Birminghamben Kenenisa Bekele akart honfitársától, Haile Gebrselassiétól elhódítani egy újabb csúcsot, ezúttal a két mérföld ugyanebben a csarnokban 2003-ban elért legjobb eredményét (8:04.69) célozta meg. Az etióp futó két évvel ezelőtt (szintén a birminghami viadalon) már megpróbálkozott ezzel, de akkor fél másodperccel elmaradt nagy elődje teljesítményétől. Sikeres volt viszont 2004-ben, amikor ugyanezen a gálán az ötezer méter rekordját szerezte meg (12:49.60) Gebrétől, s tavaly, amikor ugyanitt kétezer méteren szárnyalta túl (4:49.99) honfitársa 1998-ban elért idejét. Immár a két mérföld csarnokbeli csúcsa is az övé (8:04.34) – Gebrének pedig fedett pályán nem maradt semmi sem. Bekele leiskolázta a mezőnyt, egyedül Paul Koech tudta tartani vele a lépést, de végül az etióp két másodperccel a kenyai futót is megelőzte. Az egy hete 60 méteres gátfutásban 7.68 másodperccel fedett pályás világcsúcsot elérő Susanna Kallur ezúttal nem javította tovább a rekordot, de ismét remekelt. A svéd atléta szinte állva hagyta a mezőnyt, s 7.75 másodperccel nyerte meg a versenyt. „Az eddigi teljesítményem nem jelenti azt, hogy én lennék a pekingi olimpia esélyese – válaszolta az újságírók felvetésére Kallur. – Az

amerikai gátasok száz méteren jobbak lehetnek nálam, ráadásul a játékokig még fél év van hátra.”

Legfrissebb hírek

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
10 perce

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még hibátlan a Csákvár is – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
28 perce

Nem volt győztese a Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
30 perce

A hajrában jöttek a gólok, egy pontot elvitt a Mezőkövesd Tiszakécskéről

Labdarúgó NB II
33 perce

Honvéd: újabb három gól, újabb három pont

Labdarúgó NB II
33 perce

Tovább robog a Csákvár

Labdarúgó NB II
36 perce

A Hír-Sat és a Red Velvet nyerte a strandkézilabda-bajnokságot

Kézilabda
40 perce

Hamilton: Sok dolog zajlik a háttérben, ami nem jó

F1
44 perce
Ezek is érdekelhetik