Jön az alapszakasz vége

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.02.14. 23:14
Címkék

Az ob I-es alapszakasz hamarosan befejeződik: négy játéknap maradt csupán. A legelső ezekből rögvest fontos: Újpest–Újváros rangadó lesz pénteken. Az Acélbikák alapszakasz-győzelméhez az kell, hogy a hátralévő három meccsükből még hat pontot szerezzenek, a lilák viszont csak akkor futhatnak be a harmadik helyre, ha most is nyernek. A két Csíkszereda, a HC és az SC már letudta mind a harminchat meccsét – s némi meglepetésre a HC teljesített jobban –, tehát a Dunaújváros saját teljesítményétől függ, azonnal elődöntős lesz-e vagy a választgatós középszakasz résztvevője. Éppen ennek a középső résznek lehet érdekes szereplője az Újpest, amely minden bizonnyal a negyedik helyen zár most, s mivel a második és harmadik helyezett vélhetően „elviszi” a Fradi, Miskolc duót, a lilák ellenfele az immár első csapatával fellépő címvédő Alba Volán lesz… Hacsak nem borul a papírforma, mint a múlt héten, amikor az Újpest 5–1-re nyert Dunaújvárosban. Igaz, vezéráldozattal: Szirányi Bence egyik ujja ugyanis szilánkosra tört egy összecsapás során, s az utánpótlás-válogatott ebben a szezonban már nem játszhat.

Legfrissebb hírek

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
6 perce

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
14 perce

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
24 perce

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
26 perce

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
1 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
2 órája

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik