Gondokkal küzd a Pick

HEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEFHEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.02.12. 22:59
Címkék

A Ciudad Real, a Barcelona és a Kiel mellett a Pick-Szeged volt veretlen csapat az idei BL-csoportküzdelmekben. Vladan Matics edző együttese azonban vasárnap Celjében kikapott (35–30), mégpedig eddigi szerepléséhez méltatlan játékkal.

A Szlovéniából visszatérő szegediek a csata másnapján – immár Alsóörsön, a szerdai, MKB Veszprém elleni bajnoki rangadóra készülve – önértékelésükben arról beszéltek, hogy az első félidőt gyakorlatilag a szlovénoknak ajándékozták, majd hiába igyekeztek felzárkózni és egyenlíteni. Elismerték, hogy az első 15 perc mélyrepülése okozta a Pick vesztét. Az átlövők „agyonlőtték” Gorazd Skofot, miközben a szegediek mind csapatként, mind egyéni teljesítményeiket illetően elmaradtak igazi tudásuktól. A Pick védekezése sehogysem akart összeállni, ráadásul – illetve részben ennek következtében – kapusai sem védtek elfogadhatóan. Kintről nézve mentális gondok is látszottak, mert hiányzott a Szeged játékából a korábban sokat dicsért tűz. Csupán Vladimir Oszmajics és Valentin Ghoinea nyújtott kiemelhető teljesítményt. Ez kevés volt a sikerhez. A szlovén értékelések kiemelik, hogy a Celjének is akadtak nehézségei a felállt védelem ellen, viszont a kontrái remekül sikerültek, s jól működött az úgynevezett 5–1-es védekezése, amely megbénította a magyarokat. Nem vitás, 11–4-nél szétvert seregre hasonlított a Pick, amely a folytatásban mégis összeszedte magát és megúszta tisztes vereséggel. Pedig a pontszerzés roppant fontos lett volna, hiszen a Szeged lépéselőnybe kerülhetett volna a Gudmében szintén vereséget szenvedő Barcelonával szemben. Vasárnap a Gudme látogat Szegedre.

Legfrissebb hírek

Konferencialiga: Bolláék sima vereséggel kezdtek Poznanban

Európa-konferencialiga
30 perce

El: Genk–Ferencvárosi TC

Európa-liga
42 perce

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán verte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
47 perce

Izrael tagsága nincs veszélyben, Infantino szerint a FIFA nem képes megoldani geopolitikai problémákat

Minden más foci
52 perce

Már nem Roman Skuhravy az FC Kassa edzője – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Férfi kosár NB I: ismét nyert a Szeged, az újonc Kaposvár bánta

Kosárlabda
1 órája

Itt a Ferencváros kezdője: a Varga, Joseph duó rohamoz a Genk ellen

Európa-liga
1 órája

Kosárlabda: Sinka-Pálinkás Szofi bombaformában kezdett az NB I-ben

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik