A futball Eb magyarja

„Bizony, ha a Jóisten is úgy akar ja, játszhatok az Európa-bajnokságon” – mondta lapunknaknyilatkozva Garics György a talán még bekövetkezésük pillanatában is hihetetlennek hangzó szavakat.

Valóban: ha nem jön közbe semmi rendkívüli, 36 évvel a magyar válogatott legutóbbi Eb-szereplése után és 20 esztendővel a kárpátaljai Rácz László szovjet színekben nyert Eb-ezüstérmét követően ismét lesz magyar futballista a világ második-harmadik legfontosabb sporteseményének mezőnyében: a most tízszeres osztrák válogatott, Napolivédő Garics Györgynek adatik meg a lehetőség. Képzelhetik, a régi magyar barátok közül hányan próbálnak most belépőket szerezni az Eb-re az ő segítségével…

Nekünk nem kellett, a sógorok honosították

Komolyra fordítva a szót, hatalmas siker ez egy futballista, különösen egy mai magyar játékos számára. És ne legyünk álszentek: a labdarúgó helyében ugyan melyikünk ne fogadta volna el az osztrák állampolgárságot, amikor tudvalévő, hogy Magyarország akár rendezőként, akár selejtezőkből bejutó résztvevőként legfeljebb sci-fiben szerepelhetne futball Eb-n mostanában. Különösen azok után, hogy Garics György éveken át hiába álmodozott a magyar serdülő-, majd ifiválogatott meghívójáról szerény bécsi kollégiumi szobájában, ahol eleinte nem volt több egy magányos, németül alig tudó, lesajnált idegen diáknál, aki szeretne valamit elérni a fociban… Az az MLSZ-fejléces, vágyva vágyott levél nem jött, sohasem jött meg Bécsbe.

Illetve egyszer mégis, de túl későn. A kocka el volt vetve…

„Ahogy a korosztályos csapatokban, majd a Rapid Wien juniorcsapatában egyre jobban teljesítettem, megkerestek az osztrák szövetségtől, nem venném-e fel az osztrák állampolgárságot – elevenítette fel életetalán legnehezebb döntésének előzményeit Garics György. – Ez kétezer-kettő nyarán történt, és nemcsak a nagy reményeket rejtő gesztus esett jól az öt éve tartó teljes hazai mellőzés után, hanem akkor bizony arra is gondolnom kellett, hogy a klubcsapatomba is több esélyem lesz bekerülni, ha nem tartozom többé az unión kívülről jöttek csoportjához. Akkor ugyanis még nem voltunk tagok, és az osztrák szabályok szerint ennek nagy jelentősége volt a légiósok limitált létszáma miatt. Igent mondtam tehát. Az állampolgárság feltétele természetesen az volt, hogy szerepelnem kell a válogatottban, akkor éppen az U21-esben, de biztosítottak arról is, hogy megtarthatom a magyar állampolgárságomat, ami számomra nagyon fontos volt. A folyamat elindult, közben tizennyolc évesen a Rapid első csapatában is bemutatkoztam, és ekkor megérkezett a meghívó a magyar U21-es válogatottba. Nem tudom, más hogy döntött volna, de én már nem változtattam meg a szavamat.”

Itthon még döntés elé sem állították

A szabályok szerint ettől később még játszhatott volna a magyar nagyválogatottban, egészen addig, amíg az osztrák A-csapatban be nem mutatkozott 2006 októberében Liechtenstein ellen, mindjárt az első percekben gólt szerezve. Csapatkapitánya és vezéregyénisége lett a 21 éven aluliak osztrák együttesének, de Budapestről nem hívta senki. Sem Lothar Matthäus (aki pedig volt Rapid-edzőként ismerte, de úgy könyvelte el, hogy ő immár osztrák), sem pedig Bozsik Péter (aki még korainak érezte a játékos szerepeltetését, s nem hitte volna, hogy a sógorok máris beállítják a nagyválogatottba…).

„Azzal a dilemmával tehát nem szembesültem, hogy hol legyek előbb nagyválogatott, egy életre elkötelezve magam. A magyarok ugyanis nem kerestek többé. De talán jobb is így, mert pokoli nehéz lett volna a döntés. A szívemben ugyanis örökre magyar maradok, aki már osztrák állampolgár is…”

Amikor 2002-ben Garics György nemet mondott a magyar U21-es válogatottságra, az UEFA szavazásán is összecsapott a két ország: Ausztria és Magyarország is Európa-bajnokság rendezésére kandidált. Talán emlékeznek rá, melyik ország nyerte a versenyfutást: Ausztria (Svájccal közösen). Talán ez is számított, amikor Garics György úgy döntött, elfogadja az ÖFB, vagyis az osztrák szövetség kinyújtott kezét. Mert elmondása szerint ő akkor már kitűzte a célt: játszani akar az Eb-n!

Egyik álma már teljesült: játszott Ronaldo ellen

„Nagyon is elégedett vagyok azzal, ahol a futballban tartok. Stabil tagja vagyok Josef Hickersberger válogatottjának és a másodosztályból tavaly az élvonalba felkerült SSC Napolinak is. A Serie A-ban eddig huszonkét meccsből tizenhétszer játszottam. Kezdettől tudtam, hogy mit akarok. Cserében sok mindenről le kellett mondanom, de a szülői házból hozott neveltetésem átsegített a nehézségeken. Azt vallom, ha az ember mindennél jobban akar valamit, akkor megvalósul az álma.”

A még mindig csak 24 éves Garics György sok nagy vágya teljesült már, legutóbb az, hogy gyermekkori példaképe, Ronaldo ellen futballozhatott csapata Milan elleni meccsén.

Most azt tervezi, hogy a szezon végéig eljut a huszonötödik Serie A-mérkőzésig, és pályára lép a nyári Eb-n.

Részünkről talán az a legelegánsabb, ha erre a legcsekélyebb irigység vagy vádaskodás nélkül, persze – több okból – szomorúan csak annyit mondunk: sok sikert hozzá!

S hogy a szíve hova is húz a Nápoly védőjének, azt jól mutatja, hogy az egyelőre facér futballista nem osztrák, nem is olasz, hanem magyar lányról álmodik, amikor leendő párját próbálja elképzelni…

Magyar menyecskéről, talán enyhe „Vazs” megyei tájszólással…