Lippi is Milan-jelölt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.02.02. 23:45
Címkék

Néhány nappal azután, hogy José Mourinho neve felvetődött Carlo Ancelotti lehetséges utódaként, a Corriere dello Sport szerint immár Marcello Lippi a jelölt a Milan kispadjára. Ancelotti korábban kijelentette, új kihívásra vágyik, nem titkolva, hogy legszívesebben a Barcelonánál vagy – Roberto Donadoni együttesének esetleges Eb-kudarca esetén – az olasz válogatottnál folytatná a nyártól. A piros-feketék 2001 óta szinte minden szóba jöhető trófeát megnyertek Carlettóval, közte kétszer a BLt is.

Lippi legutóbb szövetségi kapitányként dolgozott, a világbajnoki győzelem óta azonban visszautasította a Tottenham, a Valencia és a Juventus ajánlatát is. Az olasz sajtó a napokban éppen a torinói egyesülettel hozta összefüggésbe, e szerint szakmai igazgatóként ő felelt volna az átigazolásokért az „Öreg hölgynél”. Az 59 éves tréner korábban csak Olaszországban edzősködött, legtovább – előbb öt, majd három évig – épp a Juvénél, de Milánóban is eltöltött egy idényt az Inter mestereként.

Ha létrejön a megállapodás Lippi és a Milan között, várhatóan Angelo Peruzzi lehet a segítője, akivel a Juventusnál, az Internél és a squadra azzurránál is együtt dolgozott. A kapus tavaly júniusban vonult vissza, így kézenfekvő lenne a szerződtetése. A San Siróba érkezhet Gianluca Zambrotta is, aki Gattusóval, Pirlóval és Nestával együtt ott volt Lippi világbajnok csapatában. Szükség is lehet az összeszokottságra, hiszen a Milan, bár hamarosan nyolcaddöntőt vív az Arsenallal a BL-ben, az idén igencsak gyengélkedik a Serie A-ban, az éllovas Inter mögött 20 ponttal lemaradva csak a hatodik.

Legfrissebb hírek

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
49 perce

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
1 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
1 órája

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
1 órája

Klub-vb: a játékmegszakítás sem zavarta meg a brazilokat, simán nyert a Palmeiras

Klub-vb
1 órája

Klub-vb: Inter Miami–FC Porto

Klub-vb
1 órája

KS-ajánló: zsidóság a magyar futballban – a meccs emberei

Képes Sport
2 órája

Klub-vb: az időjárás közbeszólt, félbeszakadt a Palmeiras–Al-Ahli mérkőzés

Klub-vb
2 órája
Ezek is érdekelhetik