Storcz beülhet a négyesbe

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2008.01.31. 23:16
Címkék

Bakó Zoltán csoportja hamarosan lezártnak tekintheti a téli alapozó időszakot. A korábban a norvég válogatott mellett dolgozó edző (a háromszoros olimpiai bajnok Knut Holmann mestere volt) csapata nemrégiben tért haza a sífutótáborból, és hamarosan ismét pakolnak a versenyzők: február 14-én Ausztrália felé veszik az irányt.

Míg más csoportokban általában a meleg vízi edzőtáborokban nyújtott teljesítmények adnak választ arra, hogy mely számokban, milyen összeállításban szállnak vízre a versenyidőszakban a sportolók, addig Bakó már most konkrétumokkal szolgál.

A 2006-os szegedi világbajnokságon aranyérmet szerző négyesben (Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor) például az ősz óta Szegeden készülő Gyökös helyét a több mint két év pihenő után ismét hajóba ülő Storcz Botond veszi át a csapatban.

„Botond utolérte társait, sőt azt is megkockáztatom, hogy életében nem készült ilyen intenzitással. A társai is elismeréssel beszélnek a munkájáról, nem kérdés tehát, hogy vele képzelem el a négyest” – magyarázta a tréner, aki Vereckei Ákost K–1 500 méteren, Kökény Rolandot K–1 1000 méteren, míg világbajnok sprintereit, Beé Istvánt és Gyertyános Gergelyt 500 párosban is szeretné rajthoz állítani a májusi Eb-válogatón.

„Csoportom kiváló formában van, az edzéseink remek hangulatban telnek, és bár ez egyéni sportág, igazi csapatemberként húzzák, segítik egymást az olimpia felé vezető úton. Nagyon bízom benne, hogy versenyzőim nagy meglepetéseket szereznek majd a válogatóversenyeken” – árulta el Bakó, aki első magyar csoportja mellett megtalálta a számításait.

„Világklasszis versenyzőkkel dolgozom együtt, akik sztárallűröktől mentesek, valódi profik a saját területükön – folytatta. – Partnerek vagyunk, kölcsönös a bizalom egymás iránt, nem akarok mindenáron föléjük kerekedni. Nincs is erre szükség, hiszen ahogyan én, ők sem engednek a szakmai minimumból. Ilyen szellemben és ilyen közegben élmény a munka.”

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: Péni negyedikként a nyolcas döntőben

Egyéb egyéni
9 perce

F1, Belga Nagydíj, sprintverseny

F1
14 perce

Vizes vb: Iffland sorozatban ötödik aranyát nyerte óriás-toronyugrásban

Vizes vb 2025
22 perce

Eppel Márton: Gólokkal akarom segíteni a Csíkszeredát a bennmaradásban

Minden más foci
34 perce

Vizes vb: Marchand már várja a Kós elleni csatát 200 méter vegyesen

Vizes vb 2025
45 perce

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
1 órája

Varga Zsolt: Ha ezen az úton maradunk, messzire juthatunk

Vizes vb 2025
1 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik