Maximális létszám a minimális terv

Mindenkinek szüksége van a változatosságra. A magyar kötöttfogású birkózó-válogatott heteket töltött Dunavarsányban, majd keményen készült a tatai edzőtáborban, ám ezen a héten a „festői szépségű” Thököly út és Dózsa György út kereszteződésétől mintegy százötven méterre elhelyezkedő Nemzeti Sportcsarnok alagsori termét választotta Struhács György szövetségi kapitány és húsztagú különítménye a kínzó alapozás folytatására. A fő cél természetesen az április eleji tamperei Európa-bajnokságra, valamint a 2008-as nyári ötkarikás játékokra való minél eredményesebb felkészülés. A szakágvezető még 2006-os kinevezését követően kijelentette: a hét súlycsoportban hét olimpiai kvalifikációt szeretne, amelyből négyet már meg is szereztek sportolói.

Megkaparintja a válogatott a maradék három kvótát?

Nem akarok nagyképűnek tűnni, de úgy gondolom, minden esélyünk megvan arra, hogy teljes létszámban képviseljük Magyarországot Pekingben – válaszolta Struhács György.

Ez ugye nem amolyan kincstári optimizmus?

Dehogyis! Két súlycsoportban – a hetvennégy és a nyolcvannégy kilogrammban – nagyon nehéz küzdelemre számítottam, ehhez képest az előbbiben Bácsi Péter, míg az utóbbiban Fodor Zoltán már a tavaly szeptemberi világbajnokságon kiharcolta az olimpiai indulás jogát. A még hiányzó kategóriákban pedig – Takács Ferenc segítőmmel egyetértésben – nem tudjuk elképzelni, hogy ne lenne olyan versenyzőnk, aki ne tudna bekerülni a világ legjobb húsz birkózója közé.

Apropó, vébé! Elégedett volt a csapat szereplésével Azerbajdzsánban, ahol a legjobb eredmény egy ötödik hely volt?

Az igazat megvallva érmet reméltem. Kiss Balázs például álomszerű sorsolást kapott, de – valószínűleg rutintalan fogyasztása miatt – a verseny előtti éjszakán rosszul lett. Nem is jutott a nyolcaddöntőnél tovább. Panaszra azonban így sincs okom: az Egyesült Államokkal, Kazahsztánnal és Oroszországgal holtversenyben a legtöbb kvótát mi szereztük…

A kvóták nem személyre szólóak, ennek ismeretében elképzelhetőnek tartja, hogy nem azt a birkózót indítja Pekingben, aki kiharcolta a részvételi jogot hazánknak?

Nem. Hiszem, hogy annak a versenyzőnek kell az olimpián szerepelnie, aki egyszer már megküzdött, és eredményesen harcolt a részvételért. Persze, ha egy esetleges sérülés ebben megakadályoz valakit, akkor változtatni kell. Remélem, erre nem kerül sor.

Ha jól tudom, ötvenöt kilóban egyértelműen Módos Péter küzdhet meg a kvalifikációs versenyeken, de mi a helyzet a maradék két súlycsoportban?

Nagy küzdelem lesz. Hatvan kilóban Komáromi Edének és Korpási Bálintnak megvan a lehetősége a bizonyításra, ám ha ezzel nem élnek, Kliment Lászlót egy versenyre mindenképp le lehet fogyasztani, és akkor ő lesz a befutó. A kilencvenhat kilósok között Kiss Balázs, Virág Lajos és Németh Iván közül az a birkózó indulhat a nemzetközi versenyeken, aki a válogatón, illetve az országos bajnokságon a legjobb teljesítményt nyújtja.

Lehet, hogy kellemetlen a kérdés, de mi a helyzet Majoros Istvánnal?

Nehéz erre mit mondani, s legszívesebben el is kerülném a válaszadást. Annyit azonban elárulhatok: úgy érzem, athéni olimpiai bajnokunk már nem fog indulni Pekingben. A lehetőséget természetesen nem tudom teljes mértékben kizárni, mert egy nagy versenyző – márpedig Majoros ilyen – mindig kivághatja a rezet.

Minek örülne jobban: ha Pekingben csak egy aranyat nyerne, vagy egy-két kevésbé fényes érem mellett pontokat szerezne a kötöttfogású válogatott?

Szakmai szempontból egyértelműen a második lehetőség az üdvözítőbb. Ez esetben ugyanis fiatal csapatunk eredményeire lehetne építeni az elkövetkezendő négy évben is. A 2012-es londoni olimpián pedig birkózóim pályafutásuk csúcsán küzdhetnének a még nagyobb sikerekért. Persze, az igazat megvallva, az az egy aranyérem is igen jól hangzik.