Strandfoci: nemzetközi torna az egri Városi Sportcsarnokban

Vágólapra másolva!
2008.01.30. 17:25
A világ egyik legdinamikusabban fejlődő, legjobb hangulatú sportága, a strandfoci immár több mint egy évtizede jelen van Magyarországon, az elmúlt években pedig az is kiderült, hogy a nemzetközi porondon is megálljuk a helyünket, hiszen válogatottunk több jelentős megméretésen is megmutatta erejét. Idén február 8. és 10. között történelmi eseményre kerül sor Magyarországon, télen ugyanis korábban nemhogy strand-, de még nagypályás focimeccseket is alig-alig lehetett rendezni. Az egri Városi Sportcsarnokban azonban megtörik a jég: jön az első nagy téli strandfocitorna, melynek során három napon át túrják majd a homokot a résztvevők!
A fő tornán a házigazda magyar válogatott mellett a német, a svájci és a lengyel nemzeti csapat vesz részt.A svájciak és a lengyelek erejéről mindent elmond, hogy a legfrissebb európai ranglistán a hatodik, illetve a hetedik helyet foglalják el. A németek (14.) is bárkire veszélyesek lehetnek, velük szemben pedig van is törleszteni valónk a tavalyi ausztriai tornán, meglehetősen furcsa körülmények között elszenvedett vereség után.A nemzeti együttesek mellett összecsap egymással négy magyar élcsapat is. Ezen a megméretésen természetesen ott lesz a profi bajnoki címvédő Nemzeti Étterem, a 2007-es Nestea Országos Grand Prix-sorozat aranyérmese, a Goldwin Pluss, az ott bronzérmet szerző Villár-PI Bonyhád, valamint a többszörös magyar bajnok, a tavalyi „pihenő” után visszatérő Liver 3& gárdája.Ezen kívül gyerekmérkőzéseket és különböző szórakoztató betétprogramokat is láthat majd a nagyérdemű, vagyis egy percig sem unatkozik majd az, aki ellátogat az egri sportcsarnokba.
Legfrissebb hírek

Több mint 316 millió forinttal támogatja a kormány Eger kiemelt sportegyesületeit

Egyéb egyéni
16 órája

Női vízi ob I: szétlövéssel bronzérmes lett az Eger

Vízilabda
2025.05.20. 20:35

Vívás: Osváth Richárd bronzérmes az egri kerekesszékes világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.15. 17:49

Férfi kézi NB I: nagy bajban az Eger, a klub működése is veszélyben

Kézilabda
2025.04.17. 14:01

Női vízilabda ob I: az Eger simán győzött a III. Kerület ellen

Vízilabda
2025.02.26. 19:45

Vízilabda: Egerben egyre nagyobb szerepet kapnak a fiatalok

Utánpótlássport
2024.10.09. 17:42

Férfi kézilabda NB I: Egerben is győzött a címvédő Veszprém

Kézilabda
2024.10.06. 19:55

Először győzött az Eger, hibátlan maradt az ETO

Kézilabda
2024.09.20. 20:03
Ezek is érdekelhetik