Iránba kell költöznie Clementének

V. T. N.V. T. N.
Vágólapra másolva!
2008.01.28. 22:39
Címkék

Furcsa megvilágításba kerül Javier Clemente iráni kinevezése, ha a rutinos spanyol edzőnek végül az ázsiai országba kell költöznie. A hírek úgy szóltak, hogy az 57 éves szakember múlt hét csütörtökön Bilbao közelében már aláírta hároméves szerződését, és a szerb válogatott után Irán szövetségi kapitánya lesz. Ezzel szemben Ali Kafasian, az ország labdarúgó-szövetségének elnöke cáfolta az információkat, sőt kijelentette, hogy még egy fontos kérdésben dűlőre kell jutnia Clementével, mielőtt Teheránban véglegesítenék kontraktusát. Az irániak szeretnék ugyanis elérni, hogy a leendő kapitány az év nagy részét töltse országukban, és két alkalomnál többször ne hagyja el csapatát. A tréner szerbiai munkája során csak a mérkőzések előtti időszakban utazott kenyéradójához, s ezen most sem szeretett volna változtatni. A kisebb nézeteltérés ellenére valószínűleg megegyezik egymással a két fél, már csak azért is, mert Clemente jóval olcsóbb, mint az iráni kapitányi poszttal korábban hírbe hozott Lothar Matthäus és Christoph Daum. Ebben az esetben a spanyol mester és szakmai stábja a teheráni Azadi Stadionban február 6-án megrendezendő Szíria elleni világbajnoki selejtezőn mutatkozhat be.

Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
10 perce

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
13 perce

Díjlovaglás: Komjáthy-Losonczy Anikó a magyar bajnok

Egyéb egyéni
15 perce

Férfi vízilabda MK: négy között a Szolnok és a Honvéd

Vízilabda
31 perce

Kiss Norbert: két dobogó!

Egyéb autó-motor
43 perce

Bajcajev Valgyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
45 perce

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
59 perce

Superliga: FK Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik