Dzsudzsák Balázs volt a PSV Romáriója

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.01.27. 00:39
Címkék

Sef Vergoossennek, a PSV vezetőedzőjének 2008-ban először kellett hozzányúlnia kezdőcsapatához, de az Otman Bakkal, Jason Culina váltás nem érintette Dzsudzsák Balázs helyét. A magyar középpályás ezúttal hét perc után söpörhette be az újabb dicséreteket, méghozzá második hollandiai góljáért. Akárcsak egy hete, a Venlo elleni mérkőzésen, most is Jefferson Farfántól kapta a labdát (előtte azért a rossz hazaadásnál Danko Lazovics kellő nyomást gyakorolt Jörg van Nieuwenhuijzen kapusra), és most is közelről terelte a kapuba.

Ilyen villámrajt után mindenki azt várta, hogy a PSV folytatja az Excelsior elleni remek sorozatát (a legutóbbi négy hazai meccsét négy győzelemmel és 19–0-s gólkülönbséggel hozta a rotterdamiak ellen az éllovas), azonban érthetetlen okból visszavett. A klub honlapja szerint csak Dzsudzsák egy-két megmozdulása csinált kedvet a meccshez, egyszer még Romáriót is megidézte, midőn a támaszkodó lába mögött adta be a labdát. A második félidőt is az ő szabadrúgása vezette be, aztán sokáig semmi sem történt, mígnem Geert den Ouden a 81. percben egyenlített. A nézők is elindultak hazafelé, amikor megmenekült a PSV: Lazovics fejese még kipattant a lécről, Koevermans ismétlése viszont már a „helyére” került. Dzsudzsák így a negyedik hollandiai meccsén harmadszor volt győztes csapat tagja, a PSV mindhárom áldozata – Feyenoord (1–0), Sparta (3–1), Excelsior (2–1) – Rotterdamból érkezett.

„Most éreztem magam a legjobban a hollandiai időszakban – mondta lapunknak a meccs után Dzsudzsák Balázs.

– A gólom, aztán a beadásom után is folyamatosan tapsoltak, a félidőben meg a nevemet skandálták. Hihetetlenül boldog vagyok, fantasztikus érzés ilyen ünneplést kapni.” A középpályás ugyanakkor hozzátette, ez volt egyben a legnehezebb mérkőzése is, mert az Excelsior nem nagyon akart futballozni. „Még egy nulla után sem adták fel a védekező hadrendet, mintha a saját kapujukhoz szegezték volna magukat. Érződött, hogy minél kevesebb kapott góllal akarták megúszni a kirándulást – mondta Dzsudzsák. – Voltak ugyan helyzeteink, de semmit sem rúgtunk be, aztán kontrából kaptunk egy gólt. Még jó, hogy a legvégén valahogyan begyötörtük a győztes gólt.”

Ezzel együtt nem volt felhőtlenül boldog a légiós, mert nem tudja, játszhat-e szerdán az Ajax elleni szuperrangadón. A meccs eredeti időpontjában nem volt a PSV játékosa, így most a paragrafusokon múlik minden. „Izgatottan várom a hétfői edzést, addigra minden kiderül – így a középpályás. – Gondolom, mindent megtesznek azért, hogy játszhassak, de rossz érzéseim vannak…”

Legfrissebb hírek

Schlekmann Márk a BJA-ban bizonyítani akarja, hogy magasabb szinten is megállja helyét

Jégkorong
14 perce

Felkészülés: cseh másodosztályú csapat győzte le a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
31 perce

Női vízilabda: az olaszok jöhetnek a mieinknek a vb-negyeddöntőben

Vizes vb 2025
48 perce

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
57 perce

Formula–E: Wehrlein fontos pole pozíciót szerzett a második berlini időmérőn

Egyéni
58 perce

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
1 órája

Matheus Saldanha eladásából a Ferencváros után az NB I is profitálhat

Labdarúgó NB I
1 órája

Aggasztó Lamine Yamal pályán kívüli viselkedése

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik