Meg(k)érik a pénzüket

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2008.01.24. 23:20
Címkék
Noha az argentin Clarín című újság tényként közölte Argentína labdarúgó-válogatottjának magyarországi vendégszereplését, és az argentin szövetség is megerősítette, hogy júniusban Budapestre látogatnak Lionel Messiék, információnk szerint nagy ára lehet a meghívásnak: a dél-amerikaiak pályára lépése összesen körülbelül 375 millió forintba kerülne az MLSZ-nek.

Csak felelőtlen kijelentés lenne? Vagy valóban olyan konstrukciót dolgoznak ki a felek, amelyből mindenki tisztességesen részesül, ad abszurdum pozitív pénzügyi mutatókkal zár?

Mindenesetre furcsa: amíg a külföldi kapitánykeresés eredménytelenségének egyik oka az, hogy az európai viszonylatban szegényházi MLSZ gazdasági lehetőségei nem teszik lehetővé neves szakember szerződtetését, a szövetség az argentin válogatott budapesti fellépését szorgalmazza. Ismerve az ilyen kaliberű válogatottak vendégjátékának anyagi terheit s a csapat támasztotta feltételeket, elképzelhetetlennek tűnik, hogy a szövetség fedezni tudná a dél-amerikai sztárok magyarországi útját.

Információnk szerint Argentína csak akkor lép pályára európai országban, ha a meghívó állja a komplett küldöttség utaztatását, rendezi annak elszállásolását (méghozzá luxuskörülmények között), és fizeti a világklasszisok fellépti díját. Nos, a Kentarótól (ez a cég szervezi a dél-amerikai válogatott túráit, ráadásul perben áll az MLSZszel) kiszivárgott hírek szerint, ha a szövetség vállalja, hogy megfelel a követelményeknek, akkor összesen körülbelül 375 millió forintba kerül majd az MLSZ-nek a meghívás, amelyből húszmillió a menedzsereket illeti meg. Mi több, ahhoz, hogy a televíziós közvetítés értékesítéséből bizonyos százalékban részesüljön a szövetség, viszsza kell vásárolnia a Sport Five tulajdonában lévő jogdíjat, ami több mint százmillió forint.

Hogy az esetleges összegek nagyságát hivatalosan is megtudjuk, a Kentaro képviselőjét, Marc Tuetscht kérdeztük, aki Londonból szervezi az argentinok mérkőzéseit.

„Kezdjük a legfontosabbal: még nem kötöttünk megállapodást a magyar szövetséggel, ezért felesleges az argentin csapat fellépésének feltételeiről beszélni – mondta lapunknak Marc Tuetsch. – Sem a meccs időpontját, sem pedig a helyszínét nem tudom még. Hogy sokba kerül-e Magyarországra csábítani Argentína válogatottját? Uram, a világ egyik legjobb csapatáról és legnagyobb sztárjairól van szó! Több ország örömmel vendégül látná őket. Minden mérkőzés szerződését más konstrukcióval kötünk meg, de nyilván sosem olcsó...”

Ahogy a fent említett közvetítői díj sem éppen „baráti”.

Noha a FIFA honlapja szerint 142 menedzser foglalkozik az argentin válogatott ügyeivel, megtudtuk, külföldi barátságos mérkőzéseinek többségéről Tofoni Guillermo Luis tárgyal, aki jelenleg az Egyesült Államokban egyeztet egy esetleges amerikai túráról.

H o g y vele vette-e fel a kapcsolatot a Magyar Labdarúgószövetség, vagy egy másik ügynökkel, esetleg közvetlenül az argentin vezetőséget kereste meg, nem tudni – mert amikor az MLSZ nemzetközi igazgatóját, Bienerth Gusztávot arról faggattuk, mi a helyzet a magyar válogatott esetleges Argentína elleni barátságos meccsével kapcsolatban, az elöljáró mindössze annyit nyilatkozott a Nemzeti Sportnak: „Erről a kérdésről nem tudok mit mondani...”

Ezért csak remélni lehet, hogy főnöke, Kisteleki István lapunk január 15-i számában megalapozottan büszkélkedett azzal az információval, hogy téved, aki azt gondolja, üres a szövetség kasszája.

„...Az MLSZ háromszázmillió forinttal több bevételt realizált kétezer-hétben, mint egy évvel korábban, bár tudom, az önök lapja hajlamos túlságosan aggódni pénzügyeink miatt...” – osztotta meg a szövetség gazdasági helyzetét a nyilvánossággal, amelyből ugyan arra lehet következtetni, hogy megvan a keret a világsztárok júniusi meghívására, ám ha a száraz tényekre támaszkodunk, ne legyünk túlságosan optimisták: a hírek szerint azért sem sikerült Magyarországra csábítani külföldi szakembert, mert Kisteleki Istvánnem tudott európai szintű ajánlatot tenni a kiszemeltnek.

Ergo: külföldön a pénz beszél.

Legyen szó edzőről vagy az argentin válogatottról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik