Kovalainen az élre tört

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.01.24. 00:15
Címkék
A keddi Ferrari-fölény után szerdán Heikki Kovalainen McLaren-Mercedese volt a leggyorsabb Valenciában, ahol először gördült a pályára a Honda új autója.

A keddi Ferrari-fölény után szerdán a mclarenes Heikki Kovalainen futotta a legjobb időt a valenciai Ricardo Tormopályán megtartott kollektív teszten. A wokingiak finn versenyzője több mint hat tizedmásodpercet vert a keddi győztes idején ugyancsak javító Felipe Massára, aki egymás után a második napon állt le autójával a pálya közepén. A brazil ennek ellenére is megverte csapattársát, a világbajnoki címvédő Kimi Räikkönent, és reméli, hogy az idény közben is többet lesz előtte, mint mögötte.

„Tavaly balszerencsés voltam, Monza előtt még több pontom volt, mint Kiminek – mondta Massa. – Ott kiestem, és mivel a szezon végén jártunk, el is szálltak az esélyeim. Addig viszont semmi okom sem volt panaszra, erős voltam, és elégedett vagyok a teljesítményemmel. Az idén ugyanazt fogom tenni, és ha mellém áll a szerencse, világbajnok lehetek.”

A brazilhoz hasonlóan többen bizakodva tekintenek a jövőbe, a versenyzők többsége elégedett az új autó eddigi teljesítményével. „Eddig úgy tűnik, gyorsaságban és megbízhatóságban is messze felülmúljuk a tavalyi autót” – mondta Mark Webber a Red Bull Renault-ról, miközben Nico Rosberg így véledkedett a Williams új gépéről: „Szép lépést tettünk előre, de azért túl korán van még ahhoz, hogy kijelentsem, hihetetlenül jó a kocsi.”

Nick Heidfeld ugyanakkor a másik oldalon áll, a BMW német pilótája kicsit csalódottan beszélt az F1.08-ról. „Tavaly ilyenkor jobban álltunk – mondta a vb-pontversenyt az ötödik helyen záró német. – Nem mondom, hogy ez az autó rosszabb az előzőnél, de eddig képtelenek voltunk megoldást találni az egyensúly problémáira. Várunk a szélcsatornában tesztelt légterelőkre, azokkal talán túllendülünk a problémákon.”

A Honda az egész elmúlt éven próbál túllendülni, az új autót szerdán próbálta ki először Rubens Barrichello. A gép végleges festését kedden leplezik le.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
4 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
4 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
4 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
4 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
4 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
5 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik