Idejében ébredt fel a Juve

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.01.24. 00:15
Címkék

Ha színvonalában nem is, izgalmaiban igazolta a várakozásokat az Internazionale–Juventus kupanegyeddöntő. Alig nyolc perc alatt kiderült, hogy rugdosódásban sem lesz utolsó a meccs, amit Nicolás Burdisso bánt: Alessandro Del Piero felvágása miatt még negyedórát sem tölthetett a pályán. Csakhogy a mai Inter erejét jól jellemzi, hogy a Juve még emberelőnyben sem tudta megverni. Egy ideig úgy tunt, a bajnokaspiráns megnyugtató előnnyel mehet Torinóba, hiszen a kapushibát kihasználó, majd beadásból eredményes Julio Cruz révén 2–0-ra vezetett, csakhogy a vendégek jól hajráztak, és döntetlenre mentették a meccset.

A derby d’Italia árnyékában rendeztek még egy rangadót a Sampdoria és a Roma részvételével. A két patinás gárda összecsapása borzasztóan indult a vendégek szempontjából, hiszen a fegyelmezetlenségre hajlamos Philippe Mexés a 17. percben felrúgta az exrómai Antonio Cassanót, amiért megkapta második sárga lapját, majd értelemszeruen a pirosat. A Samp büntetett is a második félidőben, a 62. percben a svájci Reto Ziegler a balösszekötő helyéről kilőtte a bal alsó sarkot.

Hat perccel később azonban érkezett a válasz: Mirko Vucsinics betört a tizenhatoson belülre, és a labdát finom mozdulattal, külsővel ellőve egyenlített. A meccs végén a tíz emberrel játszó (amúgy az influenzás Francesco Totti és Simone Perrotta nélkül elutazó) fővárosiak álltak közelebb a győzelemhez, ám Mancini tőle szokatlanul a 91. és a 93. percben is elrontotta a meccslabdát.

Legfrissebb hírek

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
53 perce

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
1 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
1 órája

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
1 órája

Klub-vb: a játékmegszakítás sem zavarta meg a brazilokat, simán nyert a Palmeiras

Klub-vb
1 órája

Klub-vb: Inter Miami–FC Porto

Klub-vb
1 órája

KS-ajánló: zsidóság a magyar futballban – a meccs emberei

Képes Sport
2 órája

Klub-vb: az időjárás közbeszólt, félbeszakadt a Palmeiras–Al-Ahli mérkőzés

Klub-vb
2 órája
Ezek is érdekelhetik