Autómosás elhalasztva

SOMLÓVÁRI DÁVIDSOMLÓVÁRI DÁVID
Vágólapra másolva!
2008.01.24. 00:15
Címkék
Ugyan már többször gondolt a visszavonulásra, végül mindig a folytatás mellett voksolt. Olyannyira, hogy Aubéli Ottó most gőzerővel készül az áprilisi tamperei kontinensviadalra és az olimpiai kvalifikációs versenyekre.

Jó nagyra nőtt. Aubéli Ottót látva az ember úgy gondolja, hogy bárkit elintézne akár fél kézzel is. A 120 kilogrammos súlycsoportban versenyző Aubéli rendkívül szerény, higgadt ember benyomását kelti, még akkor is, amikor az újságíró a jól megérdemelt pihenőidejéből rabol el nem is keveset.

„Naponta tizenöt kilométert, azaz két kört futunk a Tatai-tó körül, sokat erősítünk, de remélhetőleg az elmúlt hetünknél fárasztóbb már nem lesz – mondta a tatai edzőtáborban készülő szabadfogású birkózó-válogatott mindennapjairól Aubéli Ottó. – Utóbbi két hetünk annyira sűrű volt, annyira elfáradtam, hogy még arra sem tudtam rávenni magam, hogy lemossam az autómat, pedig már ráférne egy alapos tisztítás.”

Ezenkívül persze más gondjai is lehetnek a nehézsúlyú sportolónak (és az egész csapatnak): eddig két kört futottak a tó körül, a héten ez a szám viszont háromra növekedett – kérdés, Gulyás István szövetségi kapitány a későbbiekben tovább növeli-e az adagot...

A 32 esztendős birkózó egyébként már többször tervezte, hogy visszavonul, ám mindig sikerült meggyőznie magát arról, hogy ne hagyja abba. Elhatározását felesége és két gyermeke is támogatja.

„A legfontosabb természetesen az volt, hogy családtagjaim áldásukat adják a folytatásra – tette hozzá. – Nincsenek könnyű helyzetben, hiszen gyakran hosszú heteket kell tőlük távol lennem. A nyugodt háttér és a kiegyensúlyozott párkapcsolat nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ember a maximumon teljesítsen.”

Persze a krisztusi kor közelében járó birkózó számára fontos szempont a sérülések elkerülése és a már meglévők mielőbbi kikúrálása is. A válogatott egyik legrutinosabb tagjának még a szeptemberi, azerbajdzsáni vb előtt sérült meg a jobb térde, de mostanra már semmi sem hátráltatja felkészülését az április elején Tamperében rendezendő Európa-bajnokságra, valamint az olimpiai kvalifikációs versenyekre.

„Szélsőséges esetben ugyan még érzem a fájdalmat, az összpontosításban azonban már nem zavar. Nem fordul elő, hogy nem megyek bele egy mozgássorozatba, mert félek, hogy valami baja lesz a térdemnek” – mondta Aubéli Ottó, akinek Gulyás István szerint 99 százalék esélye van arra, hogy ott legyen a pekingi olimpián. A kemény munka pedig bizonyosan meghozza a hiányzó egy százalékot is.

Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
1 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
2 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
3 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
3 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
4 órája
Ezek is érdekelhetik