Krkic közel a nemzeti csapathoz

V. T. N.V. T. N.
Vágólapra másolva!
2008.01.20. 23:22
Címkék

Sajtóértesülések szerint Bojan Krkic, a Barcelona 17 éves, szerb származású csatára meghívást kaphat az Európa-bajnokságra készülő spanyol keretbe. Luis Aragonés szövetségi kapitányt állítólag annyira lenyűgőzte a katalán együttes ifjú tehetsége, hogy meghívót küld az európai labdarúgásba üstökösként berobbanó játékosnak.

A szerb futballista apától és katalán nővér anyától származó Krkic tavaly szeptember 16-án az Osasuna elleni bajnokin csereként debütált tétmérkőzésen a Barcelonában, majd október 20án a Villarreal ellen első spanyol bajnoki gólját is megszerezte. Az U17-es és U21-es válogatott Krkic az azóta eltelt időben is élvezi a holland vezetőedző, Frank Rijkaard bizalmát, és úgy fest, gólra törő játékával immár Aragonést is meggyőzte.

Ezután valóban nem lenne meglepő, ha a 69 éves szakember Eb-keretében is találkoznánk a csatár nevével. A Barca ifjoncának behívását az Aragonésnél eddig is kegyvesztett Raúl, a Real Madrid rutinos sztárja bánhatja, aki biztató kezdés után az utóbbi időben ismét gyengébben teljesít a Primera Divisiónban, így lassan lemondhat az Eb-szereplésről.

A június 7-én kezdődő, osztrák–svájci közös rendezésű tornára való felkészülés jegyében a spanyolok február 6-án a franciák, március 26-án az olaszok, június 4-én pedig az Egyesült Államok ellen játszanak, és május 31-én is pályára lépnek egy eddig még ismeretlen ellenféllel szemben.

Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
2 perce

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
6 perce

Díjlovaglás: Komjáthy-Losonczy Anikó a magyar bajnok

Egyéb egyéni
7 perce

Férfi vízilabda MK: négy között a Szolnok és a Honvéd

Vízilabda
23 perce

Kiss Norbert: két dobogó!

Egyéb autó-motor
35 perce

Bajcajev Valgyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
38 perce

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
51 perce

Superliga: FK Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik