Bajzát Péter ára túl magas

Tudósítóinktól TudósítóinktólTudósítóinktól Tudósítóinktól
Vágólapra másolva!
2008.01.20. 23:22
Címkék

Gaboni válogatott játékost tesztel a Győr. Arsene Copa pályára lépett szombaton az Integrál-DAC elleni felkészülési mérkőzésen, és igencsak biztatóan mozgott. Valószínűleg nem szerződik az angol Burnleyhez Kovács Zoltán, aki nemrég vett részt próbajátékon a Championshipben szereplő gárdánál. Sőt annak ellenére, hogy az elmúlt átigazolási időszakokban rendre felvetődött Bajzát Péter távozása, úgy fest, a támadó is Győrben marad. A játékos menedzsere szerint a görög kérők (Panioniosz, Iraklisz, OFI Kréta) egyike sem hajlandó kifizetni az érvényes szerződésű csatárért kért pénzt. Információnk szerint az ETO egymillió euró (257 millió forint) fejében engedné el Bajzátot.

Diósgyőrben ugyanakkor nagy változások lesznek, a tavaszi idényben például egyetlen afrikai labdarúgó sem játszik a DVTK-ban. A héten az is eldőlt, hogy a 39 esztendős Kövesfalvi István visszatér a pirosfehérekhez, második számú kapusként jön számításba.

Zalaegerszegen a találkozó

előtt a két klub vezetői Tóth Norbert esetleges átigazolásáról egyeztettek. Szlavko Petrovics, a ZTE edzője többször is kritizálta a középpályás teljesítményét, miközben Szombathelyen szívesen látnák a csapatban.

Tatabányán a keretet mindenképpen meg kell erősíteni. Vámosi Csaba már vissza is tért a kék-fehérekhez, a hét elején pedig két idegenlégiós is csatlakozik a többiekhez.

Legfrissebb hírek

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
45 perce

Konferencialiga: Bolláék sima vereséggel kezdtek Poznanban

Európa-konferencialiga
59 perce

El: Genk–Ferencvárosi TC

Európa-liga
1 órája

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
1 órája

Izrael tagsága nincs veszélyben, Infantino szerint a FIFA nem képes megoldani geopolitikai problémákat

Minden más foci
1 órája

Már nem Roman Skuhravy az FC Kassa edzője – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Férfi kosár NB I: ismét nyert a Szeged, az újonc Kaposvár bánta

Kosárlabda
1 órája

Itt a Ferencváros kezdője: a Varga, Joseph duó rohamoz a Genk ellen

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik