A Streif újabb áldozatai

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2008.01.17. 23:10
Címkék

Ezen a hétvégén Kitzbühelben minden osztrák síző nagy álmát, a Hahnnenkamm-versenyt bonyolítják le a több mint három kilométer hosszú Streifen, amely sokak szerint az egyik „legbrutálisabb” lesiklópálya a Világkupa-naptárban. Különösen az idén, hiszen Peter Obernauer versenyigazgató szerint igazán kemény, a Franz Klammer-i időket idéző (szállóigévé vált Klammer kitzbüheli mondása a 70-es évekből: „Megmondtam! Én ezen nem megyek le!”) pályát készítettek a versenyzőknek, akik már az edzések során kritikával illeték a Streifet. Bode Miller, a bormiói és a wengeni lesiklás amerikai győztese hangot is adott nemtetszésének, véleménye szerint a pályakészítők hanyagul jártak el, mert amellett, hogy nagyon nehéz, az egyenetlenségek, apróbb buckák miatt életveszélyes is a versenyzés rajta. A keddi és a szerdai hivatalos lesiklóedzéseken többen is óriásit buktak a Streifen: kedden a cseh Ondrej Bank szenvedett kettős lábtörést, szerdán az osztrák Andreas Budert szállította el a mentőhelikopter, míg az amerikai Marco Sullivan hatalmas szerencséjének köszönhette, hogy „túlélt” egy óriási bukást. Csütörtökön a pálya megóvása érdekében nem is rendeztek edzést, pénteken már szuper óriás-műlesiklásban repeszthetnek a legjobbak a Streifen.

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
4 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
4 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
4 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
4 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
5 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
6 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik