Jöttek a Juve-gólok

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2008.01.16. 00:20
Címkék

Az Empoli elleni Olasz Kupa nyolcaddöntő első felvonásán Claudio Ranieri, a Juventus vezetőedzője alaposan ráfázott a klasszisok mellőzésére, a párharc visszavágóját három kulcsember – Gianluigi Buffon, Alessandro Del Piero és David Trezeguet – mégis a kispadon ücsörögve várta.

December 6-án a toszkán kiscsapat egygólos előnyt (2–1) szerzett, Alberto Malesani pedig előre bocsátotta, tanítványai nem adják olcsón a bőrüket. Ehhez képest a 10. percben már 2–0 állt az eredményjelzőn, előbb Marco Marchionni, majd Pavel Nedved lövése talált utat Davide Bassi kapujába, Ranieri pedig nyugodtan hátradőlt.

Hiba volt, a félidő hátralévő része ugyanis Malesani ígéretét igazolta. Luca Antonini a semmiből szépített, Nicola Pozzi pedig a játékrész hajrájában egyenlített. A szünetben döbbent csend honolt a Stadio Delle Alpiban. Akárcsak percekkel a fordulás után, amikor Vincenzo Iaquinta találatára Pozzi rögtön a középkezdés után válaszolt. Ezzel nagy bajba került a Juve, Iaquinta második góljával azonban fél órával a vége előtt ismét közel, egy gólra került a továbbjutáshoz a házigazda. Az pedig büntetőből meg is született, a csereként beálló Del Piero küldte a kapuba a továbbjutást érő labdát.

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
42 perce

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
45 perce

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
1 órája

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
1 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
2 órája

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik