Balzsay bunyó helyett pihen

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.01.16. 00:20
Címkék

Ahogyan Balzsay Károly fogal mazott, tartoztak az ördögnek ezzel az úttal. A WBO nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoka január 5-én utazott ki családjával Hamburgba, hogy megkezdje a felkészülést az akkori reményei szerint február végén, március elején esedékes első címvédésére.

„Karácsonykor tervezgettem, kiszámoltam, hogy ha az év elején bokszolok, Madár első gálájára is beférek – mondta lapunknak Balzsay. – Aztán bementem az Universum irodájába, életemben harmadszor összefutottam a promoteremmel, és ő mondta, hogy csak április végén bunyózhatok, mert kettőnket együtt tudnak és akarnak eladni. Erőlködtem kicsit, hátha lesz valami, majd az edzőm is futott egy kört, de maradt minden a régiben.”

Balzsay promotere, Dietmar Poszwa a helyszínt és az időpontot nem tudta megmondani (utóbbira április 26. valószínűsíthető), az viszont biztos, hogy címvédő mérkőzés vár a magyar öklözőre. Így Fritz Sdunek edzővel átalakították a felkészülési tervet. „Az öreg is azt szerette volna, ha februárban bokszolok, de az új helyzetben azt mondta, menjek nyugodtan haza Magyarországra – így Balzsay. – Így is tettem a családdal, itthon edzegetek egy kicsit, aztán február közepén megyünk vissza Hamburgba. Akkor pontosítunk mindent. Felvetődött az edzőtábor lehetősége is, de egyelőre minden távolinak tűnik.”

Balzsay történetéből az is kiderült, hogy Erdei Zsolt jubileumi, tizedik címvédő mérkőzését áprilisban rendezi majd az Universum Box-Promotion, amelyen Bedák Zsolt is ringbe lép. Ritka alkalom lesz a tavaszi gála, hiszen így, egymás után sokszor már nem láthatjuk a magyar triumvirátust a szorítóban.

Legfrissebb hírek

Farkas Erik a Liverpool U18-as csapatával készül

Angol labdarúgás
10 perce

Grappling-siker Varsóban: 26 érmet és csapatbronzot szerzett a magyar válogatott

Egyéb egyéni
30 perce

Schlekmann Márk a BJA-ban bizonyítani akarja, hogy magasabb szinten is megállja helyét

Jégkorong
37 perce

Felkészülés: cseh másodosztályú csapat győzte le a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
54 perce

Női vízilabda: az olaszok jöhetnek a mieinknek a vb-negyeddöntőben

Vizes vb 2025
1 órája

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
1 órája

Formula–E: Wehrlein fontos pole pozíciót szerzett a második berlini időmérőn

Egyéni
1 órája

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik