Helytállt a csikócsapat

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2008.01.10. 01:01
Címkék
A Tottenham megtréfálta a Ligakupa elődöntőjében az Arsenalt, amely a menedzser, Arsene Wenger ígéretéhez hűen ezúttal is a kiugrásra váró fiatalokkal állt fel. A tehetségek helytálltak, hátrányból hozták döntetlenre a meccset.

Arsene Wenger nem hazudtolta meg önmagát, és korábbi ígéretéhez híven a Tottenham elleni Ligakupa-elődöntőben is a sorozatban eddig nagyszerűen helytálló csikócsapatának szavazott bizalmat. A jelző nem túlzó, elvégre a francia menedzser által pályára küldött Fabianski – J. Hoyte, Djourou, Senderos, Traoré – Walcott, Denílson, Gilberto Silva, Diaby – Van Persie, Bendtner tizenegy átlagéletkora mindössze huszonegy és fél év, és ez is csak azért ennyira „magas”, mert az ősszel jórészt csereként számításba vett korelnök, a 31 esztendős brazil Gilberto Silva is kezdőként futott ki az Emirates Stadion gyepére.

A reménységek jó része persze egyáltalán nem volt megilletődött, lévén az előző szezonban is végig az ifjoncokat favorizálta a francia mester, ők pedig meghálálták a bizalmat, és a döntőig meneteltek. Ott végig partiban voltak a nagy riválissal, és emlékezetes, parázs meccsen szenvedtek 2–1-es vereséget a „rendes” csapatával felálló Chelseatől (a cardiffi Millennium Stadionban pályára lépők közül egyébként hatan voltak kezdők a Tottenham elleni derbin).

A neveket böngészve feltűnik, hogy ahogy a nagycsapatnál, úgy a fiatalok között sem tengenek túl a hazai játékosok az Arsenalban, a tizenegy név két angol (J. Hoyte és Walcott) mellett két-két brazil, svájci és francia, valamint egy-egy dán, holland és lengyel futballistát takar. Mindannyiukat Arsene Wenger és segítői fedezték fel és csábították Londonba, ahol kortársaikkal ellentétben nemcsak a tartalékbajnokságban, hanem igazi tétmeccseken is edződhetnek. Például olyanokon, mint a Tottenham elleni, amelyen azt is gyakorolhatták, hogyan kell hátrányból felállni, a vendégcsapat ugyanis Dimitar Berbatov vezérletével nagyszerű játékkal rukkolt elő, és Jermaine Jenas góljával megszerezte a vezetést. A második félidőben Theo Walcottnak köszönhetően egyenlített az Arsenal, amelynek az előző szezonhoz hasonlóan ismét jó esélye van a fináléba jutásra. Különben pedig ebben a szezonban nem a Ligakupa megnyerése a fő cél az Arsenalnál, mert sokkal nagyobb címre áhítoznak az „ágyúsok”, már a Premier League vagy a Bajnokok Ligája megnyerése lebeg a francia mester szeme előtt.

Azért arra kíváncsiak leszünk, hogy a visszavágón is kizárólag a fiatalokat szerepelteti-e.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Paks–FTC az NB I-ben, Győr–FTC a női kézi NB I-ben, magyar–német a hoki-vb-n

Minden más foci
5 órája

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
6 órája

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
6 órája

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
7 órája

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Labdarúgó NB I
7 órája

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
7 órája

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
7 órája
Ezek is érdekelhetik