A fakuló dicsfény nyomában

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.01.09. 00:41
Címkék
Fortuna szeszélye folytán már a nyolcaddöntőben finálénak is beillő Barcelona–Sevilla párharcot rendeznek a Spanyol Kupában. A címvédő andalúzok és a legtöbb kupaelsőséggel büszkélkedő katalánok csatája azért is érdekes, mert ez a két csapat másfél évvel ezelőtt még európai Szuperkupa-döntőt játszott egymással, most viszont némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy ez a sorozat a csapatok egyetlen igazi esélye arra, hogy 2008ban trófeát szerezzenek.

2006. augusztus 25-én Mona cóban európai Szuperkupadöntőt játszott egymással két spanyol együttes, a Barcelona és a Sevilla. Ugyan azóta alig valamivel több mint másfél év telt el, mindkét csapattal nagyot fordult a világ. A Barcelona, amely az említett meccset 3–0-ra elveszítette, másodhegedűs szerepre kényszerült a bajnoki címet júniusban elhódító Real Madrid mögött a bajnokságban, s a kudarc a vártnál jobban megrengette az impozáns Camp Nou Stadion falait, mint azt bárki előre sejthette volna. Frank Rijkaard vezetőedző folyamatosan harcban áll a médiával, saját játékosaival – főleg Ronaldinhóval – és avezetőséggel, amely – értelemszerűen – elégedetlen a csapat teljesítményével.

Tény, a Barca nem sziporkázik a 2007–2008-as idényben: a Primera Divisiónban 18 fordulót követően hétpontos hátrányban van a listavezető Real Madriddal szemben (a brazil zseni pedig többnyire kispados, miután a holland mester bekeményített), és bár a Bajnokok Ligájában csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, aligha lehet a sorozat legnagyobb esélyesei közé sorolni a csapatot – még a 2006-os győzelem ellenére sem. Így aztán a hazai kupa amolyan utolsó mentsvárrá léphet elő, amit Rafael Márquez szavai is igazolnak.

„Könnyebb sorsolást is kaphattunk volna. A Sevilla újra remek formába lendült, így borzasztó nehéz lesz a továbbjutás. Ám mi az idén meg akarjuk nyerni a kupát, így mindenkit le kell győznünk”

–mondta a Barca mexikói válogatott hátvédje. A sevillai első mérkőzésen meglehetősen tartalékosak lesznek a katalánok, Yaya Touré már az Afrikai Nemzetek Kupájára készülő elefántcsontparti válogatottal edz, Deco, Lionel Messi és Ronaldinho pedig sérülés miatt harcképtelen.

Ami a Sevillát illeti, a piros-fehérek 2007 májusában megvédték ugyan 2006-os UEFA-kupa-címüket, ám ebben a szezonban már nem muzsikálnak túl fényesen. Ez több tényezőnek is betudható: augusztus 28-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Antonio Puerta, a csapat védője, ami megrendítette a társakat, és hetekig letargikus hangulatot teremtett a klubnál. Az sem segített, hogy Juande Ramos vezetőedző elfogadta a Tottenham ajánlatát, és október végén Londonba költözött. A tartalékcsapattól „felfelé bukó” tréner, Manuel Jiménez mentálisan szétesett társaságot vett át, amely csak az elmúlt hetekben kezdett ismét a klub nevéhez méltóan futballozni. Az andalúz gárda a bajnokságban csak a nyolcadik helyen szerénykedik, a BL-ben viszont könnyedén jutott a nyolcaddöntőbe, ám dőreség lenne azt várni, hogy megnyeri a legrangosabb európai trófeát. Így aztán vélhetően ők is a hazai kupában próbálnak maradandót alkotni. A Barca ellen a Sevilla sem a legjobb csapatával lép pályára szerda este, Frédéric Kanouté és Seydou Keita már csatlakozott a mali válogatott keretéhez, így ők biztosan nem lépnek pályára a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban rendezendő meccsen.

Legfrissebb hírek

Szamokovba utazik a Falco a BL-selejtezőre

Kosárlabda
4 perce

Anisimova legyőzte a világelsőt és először döntős Wimbledonban

Tenisz
4 perce

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
35 perce

Bódi Ádám a Tiszakécskéről: Olyan focit játszunk majd, amiért érdemes lesz meccsre járni

Labdarúgó NB II
45 perce

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
45 perce

Wiebes másodszor nyert szakaszt az idei női Girón, Reusser továbbra is vezeti az összetettet

Kerékpár
46 perce

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
1 órája

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik