Élcsapatba vágyik a holland

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2008.01.06. 17:53
Címkék

Előbb kipihente magát, majd kikosarazta jelenlegi kenyéradóját: Rafael van der Vaart, a Hamburg holland válogatott középpályása miután hazatért dubai nyaralásából, fontos mondanivalóval állt a sajtó elé. Bejelentette, hogy nem hezitál tovább, visszautasítja a HSV ajánlatát, nem toldja meg újabb két évvel 2010 nyarán lejáró szerződését. Pedig a hoszszabbítás mesés fizetéssel kecsegtetett, idényenként négymillió euró (egymilliárd forint) ütötte volna a 23 esztendős játékmester markát.

Szép összeg, de az angol, a spanyol, vagy éppen az olasz élvonalban szereplő klasszisok erre csak legyintenek, hiszen ennek a többszörösét is zsebre vághatják. Nagyon úgy tűnik, erre készül Van der Vaart is, mégis váltig állítja, nem a pénz motiválja.

„Nem tettem le az álmomról, az a célom, hogy egy nemzetközi porondon is meghatározó szerepet betöltő nagycsapatban futballozzam – szögezte le a holland irányító. – Márpedig ha 2012-ig elkötelezem magam, akkor erre később jóval kevesebb esélyem lesz. Kétségtelenül hízelgő ajánlatot tett a Hamburg, de higgyék el, nekem nem csak a pénz számít.”

A futballista nem a levegőbe beszél, elvégre kérőkben nincs hiány, a nyáron a spanyol Valencia vitte volna, most pedig az olasz Juventus jelentkezett be érte. Bár hivatalosan még nem keresték meg, hírek szerint a torinói klub 17 millió eurós (4.3 milliárd forint) ajánlatra készül, és öt évre szerződtetné a játékost.

Nem is csoda, hogy a zebramezesek szívesen látnák soraikban a hollandot, elvégre Van der Vaart remek formában van. 2005 nyarán Amszterdamból, az Ajaxtól érkezett az Elba partjára, azóta 59 Bundesligatalálkozón 26-szor volt eredményes. Az őszi idényben kilenc gólt szerzett, ezzel illusztris társaságba került, hiszen a müncheni Luca Tonival és Miroslav Kloséval, valamint a brémai Diegóval holtversenyben vezeti a góllövőlistát.

Ha Torinóban valóban komolyan gondolják a holland középpályás szerződtetését, mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, a szóban forgó 17 millió eurós ajánlatra ugyanis aligha bólintanak rá Hamburgban, elvégre a nyáron 22 millióért sem engedték el a Valenciához. A németeknek azonban sokat nem szabad várniuk Van der Vaart eladásával, mert a játékos szerződésének van egy pontja, amely szerint 2009 nyarán egymillió euróért távozhat a klubtól.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
7 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
7 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
7 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
8 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik