A svéd túra nem lesz leányálom

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2008.01.06. 23:10
Címkék

A koppenhágai tárgyalás előtt Kisteleki István MLSZ-elnök Várhidi Péterrel – akinek az óév végén járt le a megbízatása – megbeszélte, mi lenne a legjobb menetrend.

Elégedett?

Kisteleki Istvánnal azt beszéltük meg, jó lenne, ha az első négy fordulóban a csoport két leggyengébb csapatával is megmérkőznénk. Mivel Albánia és Málta is szerepel a programban, azt mondhatom, hogy elfogadható a sorsolás.

Nem lett volna jobb könnyebb meccsekkel kezdeni a selejtezőket, mintsem Dánia és Svédország ellen?

Elkerülhetetlen volt, hogy legalább egy „nagyágyúval” szembekerüljünk. Végül is a dánok – papíron – a legjobbak között a leginkább verhetők, viszont a svéd túra nem lesz majd leányálom.

Tartja magát a korábbi véleményéhez, hogy harcban leszünk az előkelőbb helyezésekért?

Szerencsével kilenc ponttal zárhatjuk ezt az évet.

Hisz abban, hogy hat kör után az első két hely valamelyikén áll majd Magyarország

Miért is ne? Ez a csapat képes a meglepetésekre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik