Lázár: biztató előjelek

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2007.12.30. 22:18
Címkék

„Biztatóak az előjelek” – mondta Lázár Zoltán szombati teljesítményéről a mecheleni Világkupán. A hatszoros világbajnok magyar fogathajtó a bemelegítő versenyszámban a harmadik helyet szerezte meg a svéd Thomas Eriksson és a december elejei budapesti versenyt megnyerő holland IJsbrand Chardon mögött. Lázárnak mindössze egy verőhibája volt, az egyik akadálynál a két első lova megtorpant, amikor túl közel kerültek a selybapárhoz, így viszonylag sok időt vesztett. „Ha nem lett volna ez a hiba, akár meg is nyertem volna ezt a számot, de nem kesergek, inkább már a vasárnapi versenyre koncentrálok – mondta Lázár Zoltán. – Igaz, vasárnap érdekes lesz úgymond éjszaka hajtani, hiszen negyed tizenegykor kezdődik a viadal. A hajtók talán igen, de a lovak biztosan nincsenek hozzászokva ehhez a kései időponthoz.” Lázárnak egyébként sűrű a programja az év végén. Mechelenből december 31-én jön haza, majd a repülőtérről az ügetőre megy, ahol többek között ő is résztvevője lesz a hagyományos Ügetőszilveszternek.

Eredmények a 13. oldalon

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
5 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
5 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
5 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
5 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
5 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
6 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik