Lázár Zoltán a döntőért hajt

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2007.12.28. 22:45
Címkék

A Papp László Budapest Sportarénában megrendezett december eleji bemutató Világkupa-verseny után Lázár Zoltán ismét fedeles versenyen méreti meg magát. A hatszoros világbajnok fogathajtó szombaton és vasárnap a mecheleni Világkupa fordulón vesz részt – immáron élesben. Lázár számára fontos a jó szereplés, minimum dobogós helyen kell zárnia ahhoz, hogy résztvevője lehessen a január közepi lipcsei Világkupa-döntőnek. „Bár a holland Ijsbrand Chardon és Koos de Ronde, valamint a svéd Tomas Eriksson személyében erős ellenfeleim lesznek, bízom benne, hogy jól sikerül számomra ez a hétvége. Igaz, a budapesti fogatomhoz képest egy kicsit változtattam, nem akartam kitenni egy hosszú utazásnak azt a lovamat, amely az egyik pillére a nyári fogatomnak. Remélem, hogy ez nem látszik meg a teljesítményemen, és sikerül a budapestihez hasonló hajtással kirukkolnom” – mondta Lázár Zoltán, aki szombaton először a bemelegítő számban vesz részt a Világkupán.

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
4 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
4 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
4 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
4 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
5 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
6 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik