Csapatöröm Egerben

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2007.12.21. 23:08
Címkék

Az egri birkózás 86 éves történelmét számos szép siker gazdagítja, ám első esetben fordult elő, hogy a hevesi megyeszékhelyre került a felnőtt csapatbajnokság aranyérme. Az Egri Vasas-Sportiskola Gyöngy Attila és Lakatos András edzőpáros által irányított együttese a Kazincbarcikán rendezett döntő során – két mérkőzés alapján – 62:15-re győzte le a Ceglédet. Szabad- és kötöttfogásban is jeleskedtek az egriek, noha köztudomású, többnyire az utóbbi fogásnem az erősségük. Szanyi Szabolcs, Fekete Tibor, Farkas Bálint, Szucsik Tamás, Madarasi Gábor, Majoros Ármin Mózes, Mischinger György, Kun Mátyás és Dezsereczki István tudása legjavát nyújtotta már az előcsatározások során is, a fináléban pedig megkoronázta addigi teljesítményét. „Tavaly az egyéni eredmények alapján kerültünk az országos egyesületi rangsor hatodik helyére, ebben az évben inkább a korosztályos csapatbajnokságok sikereire lehetünk büszkék – összegzett a vezetőedző, Gyöngy Attila. – Még engem is meglepett néhány versenyző teljesítménye. Vélhetően többen ráéreztek arra, hogy van esély a végső győzelemre, ezért volt annyira elszánt a csapat. Így ebben az évben is sikerül jó hangulatban befejezni a munkát. Olyan eredménnyel koronáztuk meg eddigi teljesítményünket, amilyenre a klub történetében még nem volt példa.”

Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
3 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
4 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
4 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
4 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
4 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
4 órája
Ezek is érdekelhetik