Egy boldog, egy bánatos

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2007.12.20. 00:36
Címkék

Ellentétes érzésekkel jött le a pályáról az ULEB-kupa e heti játéknapját követően Báder Márton és Dávid Kornél. A spanyol Gran Canaria magyar légiósa jól játszott, csaknem dupla duplát ért el – kezdőként 20 perc, nyolc pont, nyolc lepattanó –, csapata egyik legjobbja volt, ráadásul a jól végzett munka győzelmet is eredményezett. A német Ludwigsburg otthonában biztosan, 90–71-re nyert a kanári-szigeteki együttes, s ez várható is volt, miután a vendéglátó eddig mind a hét mérkőzését elvesztette a második legrangosabb európai kupasorozat alapszakaszában. Dávidéknak a hét végi bajnoki vereség után (68–65 az Estudiantes otthonában) önbizalomnövelőként is hathat a kupasiker, ami azzal is együtt jár, hogy a sárga mezes csapat öt győzelemmel és két vereséggel átvette a vezetést a G-csoportban, s három fordulóval az alapszakasz zárása előtt nehéz elképzelni, hogy Salvador Maldonado együttese ne jutna tovább a legjobb 16 közé.

Báder Márton csapata ellenben mély gödörben van. A Panelliniosz sem a görög bajnokságban, sem az ULEB-kupában nem úgy szerepel, ahogy az athéni klub szimpatizánsai szeretnék. A bajnokságot négy győzelemmel kezdő együttes a hét végén súlyos vereséget szenvedett az Euroliga-induló Arisz otthonában (74–52) – és 6/3-as mutatóval visszacsúszott a tabella 5. helyére –, majd a nemzetközi színtéren sem sikerült javítania. Pedig a görögök otthon fogadhatták a Crvena zvezdát. Óriási meccset játszottak, ám a végén a belgrádiak örülhettek, mert négy másodperccel a lefújás előtt a mezőny legeredményesebbje, a 23 pontos brooklyni légiós Omar Cook bedobott két büntetőt, amelyekkel 83–81-re nyertek a szerbek. Báder nem kapott jelentős szerepet, csereként állt be, tíz percet játszott, ezalatt dobott négy pontot, és leszedett két lepattanót. A Panelliniosz az F-csoport utolsó helyén áll egy győzelemmel és hat vereséggel.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
2 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
4 órája
Ezek is érdekelhetik