Nyomorból a Kánaán felé

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.12.17. 23:30
Címkék
Újabb, a két héttel ezelőttinél is jelentősebb lépéssel került közelebb a megmeneküléshez a Ferencváros, mivel hétfőn kiderült, hogy a négyszázmillió forintos ajánlattételi biztosítékot átutaló két cég benyújtotta pályázatát az Üllői út és a Könyves Kálmán körút kereszteződésében található hat plusz két hektáros terület hasznosítására. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) tájékoztatójában azt ígéri, hogy az illetékesek napokon belül elbírálják a két anyagot.

December 3-ig a Kevin McCabe által irányított brit Scarborough Ltd., valamint egy lengyel cég – a 100% Fradi információja szerint az Echo Investment – fizette be a négyszázmillió forintot, így már a hónap elején valószínűnek tűnt, hogy a tenderre is jelentkeznek. Ez megtörtént, most már „csak” az szükséges, hogy legalább az egyik jelentkező cég megfeleljen a kívánalmaknak, mert akkor fellélegezhetnek a klub vezetői, sportolói és szurkolói, hiszen pénz áll a (klub)házhoz. Ha eredményes a pályázat, akkor két éven belül megújul az Üllői úti stadion, új tulajdonos kezébe kerül a futballcsapat, és a többi szakosztály adósságállománya is eltűnik. Ezek a kötelezettségek ugyanis szerepelnek a pályázat feltételei között, vagyis a befektetőnek teljesítenie kell mindazt, ami a megújuláshoz elengedhetetlenül szükséges. Természetesen nagyobb volumenű beruházás is elképzelhető, de sejthető, hogy az évek óta anyagi gondokkal küzdő klubnál már az „alapszintű” megvalósulásnak is örülnének. A KVI 3 milliárd 470 millió 600 ezer forintos nettó árat szabott meg limitként, ez a forgalmi adóval együtt 4 milliárd 164 millió 720 ezer forintos végöszszeget tesz ki. Az ajánlattételi biztosítékot beszámítják a győztes pályázatába, az ingatlanokat együttesen értékesítik, és a limitárnál nem lehet kevesebbet ígérni.

A pályázat győztesének legalább másfél milliárd forintot kell átutalnia a létesítményhasználati jog megváltásáért, a részvénypaketthez hasonló fizetési móddal. A Ferencvárosi Torna Club a területre 1991. szeptember 5-én huszonöt évre szóló használati jogot szerzett, amelyet a tender alapján a jövőben is biztosítani kell az FTC-nek.

Legfrissebb hírek

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
15 perce

Borbély Balázs: Úgy kell játszani, hogy a bécsi meccsre is maradjon esély

Európa-konferencialiga
34 perce

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
7 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
7 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
7 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik