Hóban is remekelnek

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2007.12.17. 23:30
Címkék

Tovább menetel az NFL-ben a New England Patriots, amely ezúttal azt is elbírta, hogy Tom Brady gyenge napot fogott ki a New York Jets ellen. Brady mindössze 140 passzolt yardig és egy eladott labdáig jutott, bár ebben nagy szerepe volt a Foxboróban uralkodó sarkvidéki körülményeknek is. A csapattársak azonban hozták magukat, így a Patriots 20–10-re nyert és továbbra is veretlen. A másik nagy sorozat viszont megszakadt: az első 13 mérkőzésén elbukó Miami hosszabbítás után verte meg a Baltimore-t, így továbbra is az 1976-os Tampa Bay Buccaneers az egyetlen gárda, amely győzelem nélkül fejezett be egy idényt. A hétvége legnagyobb hóviharában a Cleveland 8–0-ra győzte le a szintén a playoffért hajtó, de a versenyfutást ezzel szinte feladó Buffalót, míg a Green Bay legendás irányítója, Brett Favre újabb csúcsot állított fel: karrierje során elért 61 405 passzolt yardja a legtöbb az NFL történetében. A Packers ráadásul a St. Louis Rams legyőzésével biztossá tette helyét a főcsoport-elődöntőkben.

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: kilencedik lett az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Vízilabda: Eb-ezüstérmes az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

Klubvilágbajnokság: Chelsea–Paris Saint-Germain, döntő

Klub-vb
1 órája

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
1 órája

V4 kerékpárverseny: Pelikán tizedik a szlovák szakaszon

Kerékpár
1 órája

Sinner visszavágott Alcaraznak, először lett bajnok Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Klub-vb-döntő: Gusto a jobb szélen, nincs változás Párizsban – íme, a kezdőcsapatok!

Klub-vb
2 órája

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik