A szép futball helyett csontzene

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.12.17. 02:21
Címkék
Csalódtak azok a szurkolók, akik látványos futballra és gólesőre számítottak a Premier League két vasárnapi csúcsrangadóján. A Liverpool–Manchester United és az Arsenal–Chelsea mérkőzéseken a taktikai fegyelmezettség és a néhol rugdosódásba torkollott kőkemény játék dominált.

A tenisz szakzsargonjában a Grand Slam-diadal azt jelenti, hogy egy játékos egy idényen belül mind a négy nagy tornát megnyeri. Az angolok ezt sajátságosan alkalmazták a Premier League 17. fordulójának két csúcsrangadójára, amelyen az első négy helyezett játszott egymással. A szigetországiak által Grand Slam-napnak elkeresztelt vasárnap azonban nem egészen olyan lett, mint azt a szurkolók, a szakemberek vagy a tévénézők várták. A két csúcsmérkőzésen ugyanis mindössze két gól született, vagyis a játék lényege hiányzott. Persze ettől még akár lehetett volna a liverpooli vagy a londoni csata világszínvonalú, ám sajnos nem így lett. Sorozatban érkeztek a fanyalgó üzenetek a BBC internetes oldalára a kronológiai sorrendben első ütközet, a Liverpool–Manchester United mérkőzés közben és után. Anglia két nagyhatalma, az örök idők óta egymást legnagyobb ellenségnek tartó két gárda találkozója jócskán alulmúlta a várakozásokat. A küzdelem és a nagy tempó most sem maradt el, ám a feszültség miatt már nem csak kemény, hanem időnként durva is lett a rangadó. Mielőtt még felvetődne a kérdés, szögezzük le gyorsan, egyik csapat sem felejtett el futballozni. A Bajnokok Ligája utolsó csoport


folytatás...
Legfrissebb hírek

A földön fekvő sérült játékos szerzett öngólt – videó

Minden más foci
11 perce

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
31 perce

Jakab Máté ismét az NBA nyári ligájában edzősködik

Amerikai sportok
37 perce

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
55 perce

Újabb rekord, újabb győzelem, sorozatban negyedszer nyerte meg a Kékszalagot a Fifty-Fifty

Egyéb egyéni
1 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Vizsgálatok várnak az Újpest megsérült támadójára

Labdarúgó NB I
1 órája

Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik