Magyarok főszerepben

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2007.12.15. 23:32
Címkék

Ki emlékszik ma már Pakson Willie Taylorra és Sasa Mucicra? Pedig néhány héttel ezelőtt még az Atomerőmű mezében pattogtatott az amerikai bedobó és a szlovén erőcsatár. Persze nem csoda, ha ma már nem emlékeznek rájuk Tolna megye első bajnokcsapatának rajongói, hiszen nem alkottak maradandót. A szerdai, Szolnok elleni győzelem alkalmával a legnagyobb üdvrivalgás akkor tört ki a csarnokban, amikor a legendás Morgen Frigyes Ferdinánd nevű csemetéje apjához megszólalásig hasonló mozgássor után lazán behajított egy triplát.

A légiósok helyett bevetett magyarok – Kiss Zsolt, Panta István és Csaplár-Nagy Ervin – remekeltek az utóbbi mérkőzéseken, nem csoda, hogy a tabella harmadik helyére jött fel a piros-kék gárda. S akkor még nem beszéltünk Mészáros Zalánról és Gulyás Róbertről, akik egyértelműen húzóemberek. Hazatért a válogatott Horváth Zoltán is, akivel már egészen mások a kilátások.

Jövő szerdán igazi magyar rangadóra kerül sor: a három külföldit alkalmazó Pécs látogat Paksra.

„Mutasson nekem olyan csapatot az élvonalban, amelyben mindössze két légiós szerepel, mert nálunk most ez a helyzet. Keresünk külföldieket, de nem kapkodunk. Nagyon várom már a szerdai meccset, amikor a tabellán előttünk álló pécsieket fogadjuk, akiknél tíz hasonló képességű játékos alkotja a keretet, köztük egy-két olyan kosaras, akik kimagasló teljesítményre képesek. A legerősebb magyar csapat lesz az ellenfelünk, amelyet a bajnokság legjobb edzője vezet” –

mondta Sabáli Balázs, az Atomerőmű edzője.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
2 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
4 órája
Ezek is érdekelhetik