Tavaly nyáron teljesen összetörtem a margitszigeti Európa-bajnokságon, amikor szabálytalan forduló miatt kizártak a versenyből. Azt hittem, eljött a világvége, s egy picit tényleg belehaltam. Rettenetesen akartam bizonyítani a hazai közönség előtt, aztán az lett belőle – elevenítette fel élete egyik meghatározó (negatív) élményét az ajkai klasszis, Farkas András tanítványa.
De most már csak-csak túljutott a traumán…
Igazán ma este tudtam végképp túltenni magam az akkori kudarcon, hosszú volt a lábadozás. Volt még egy rosszul sikerült dél-afrikai edzőtáborozás, és mostanában kezdtem elérni a régi formámat.
Mi volt a taktikája az ezerötszáz gyors döntőjére?
Ezer méterig hajszálra olyan részidőket úsztam, mint amilyeneket elterveztem, utána azonban lecsúsztam a második helyről a harmadikra, és váltanom kellett. Felvettem olasz ellenfelem ritmusát, s tudtam, ha ezernégyszázig kibírom, akkor a hajrában már meg fogom verni.
Miért volt ebben olyan biztos?
Mert a közönség biztatása megsokszorozta az erőmet, éreztem, át fog lendíteni a holtponton.
Mennyire elégedett debreceni teljesítményével?
Úgy érzem, száz százalékot teljesítettem, de három érem is lehetett volna a kettőből. Azért elégedett vagyok…